Az Európai Parlament tévútja ingoványos talajon

– Ma már evidencia, hogy az Európai Unió válságban van. Vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a föderalisztikus irányba való jelentős elmozdulás megoldja a válságot vagy legalábbis leplezni tudja. A gazdasági válságot követően a migrációs hullámok, a brexit és a koronavírus-járvány is megoldatlan problémákat hagytak maguk után, amelyekre az Európai Unió jelenleg sem tud megoldást találni. A témában Trócsányi László fideszes európai parlamenti képviselővel beszélgettünk.

– De ez a folyamat nem éppen távolabb vezeti az Európa eszmét a polgároktól? Mik a főbb elképzelések ebben a folyamatban?

Egyértelmű elmozdulás van a szubszidiaritástól a központosítás irányába.

 Ez jelentős probléma, mert a szubszidiaritás szót – hogy minden döntést a polgárokhoz lehető legközelebbi szinten kell meghozni – hivatalosan ugyan mondogatják, de tartalmilag pont az ellenkezőjét cselekszik. Ennek felel meg az is, hogy amit szerződésmódosításnak neveznek, az tartalmilag egy új európai alkotmány létrehozatalát jelentené. 

Nem nevezik alkotmánynak, de tartalmilag mégis közel áll ahhoz. Például az oktatásügy és egészségügy területén erősebb uniós hatásköröket akarnak. Az eljárásrendeket illetően az egyhangúság megszüntetését javasolják a döntéshozatalban. Ezzel párhuzamosan gondolkoznak külsőségekben is, például hogy az Európai Uniónak legyen elnöke úgy, mint az Amerikai Egyesült Államoknak. Lennének úgynevezett uniós miniszterek és államtitkárok. Ezek természetesen inkább külsőségek, mégis egy államkoncepció megvalósítását hordozzák magukban.

Biztos vagyok benne, hogy az egyes tagországokban a polgárok többsége nem osztja az Európai Parlament határozatában elfogadottakat. Ha megnézzük az egyes országokban a közvélemény-kutatási eredményeket, akkor azt láthatjuk, hogy azok a pártok rendelkeznek jelentős támogatottsággal, amelyek egy erős, cselekvőképes államban gondolkoznak, és nem egy Egyesült Európai Államok utópisztikus vízióját tartják szem előtt.

 Abban mindenki egyet ért, hogy az európai országok együttműködése nélkülözhetetlen, szükség van az integrációra, a négy alapszabadság megőrzésére, az áruk, szolgáltatások, tőke és személyek szabad mozgására. A maastrichti szerződésben, majd a lisszaboni szerződésben megfogalmazott politikai unió azonban soha nem fog úgy megvalósulni, amellyel a tagállamok immanens nemzeti érdekei sérülhetnének.

– Ha már említette, hogy elég szorosan sikerült ezt a jelentést megszavazni, vannak olyan szereplők, akik Magyarországgal hasonló állásponton vannak?

– Ami engem meglepett, hogy a német képviselők tulajdonképpen szinte mindannyian megszavazták ezt a jelentést, ezt a fajta gondolkodást. Az Európai Néppártban ülő német képviselők ugyanúgy, mint a német zöldpártiak és a német baloldaliak. Persze vannak, akik inkább a szuverenista álláspontot képviselik, én ilyennek tekintem például Franciaországot. Nem véletlen, hogy a maastrichti szerződés 1992-ben épphogy átment egy népszavazáson Franciaországban. 

2005-ben pedig a franciák leszavazták az európai alkotmányos szerződést. Ha megnézzük a 2023-as holland választási eredményeket, abból is lehet látni, hogy bizalmatlanság jellemző, és sokan vélik úgy, hogy ez az erős központosítás bizony nem jó irány. Olaszországban a Meloni-kormány részéről is vannak fenntartások. És nem beszéltem még a kis- és közepes méretű országokról! 

Nekik egyáltalán nem áll érdekükben, hogy az egyhangú döntéshozatal megszűnjön. Úgy gondolom tehát, hogy jelentős az az erő, amely nem kíván ebbe az irányba elmozdulni.

– A tagállamokon túl, az európai uniós tagságra várakozó országok számára mit üzen egy ilyen törekvés?

– A tagságra várakozó országok nyilvánvalóan nem egy olyan Európai Unióba szeretnének belépni, ahol a periférián találhatják magukat. Aki be akar lépni, az rendes tagsággal szeretne belépni, és nem úgy, hogy majd egy második, esetleg harmadik koncentrikus körhöz tartozik.

 A mag-Európa kép, ahol kialakul egy központ és egy periféria, nem elfogadható. Budapestnek ugyanúgy a központban kell lennie, mint Belgrádnak vagy Párizsnak.

 Nem lehet a struktúrát úgy megszervezni, hogy egyesek a perifériára szoruljanak.

– A szerződésmódosítási javaslaton sorakozó politikusok nevei nem ismeretlenek az uniós híreket követő magyar polgárok számára. Mivel érdemelte ki Magyarország a megkülönböztetett figyelmüket?

– Azt gondolom, hogy a magyar kormány nyíltan fogalmaz. Az álláspontját nem az európai bikkfanyelven fogalmazza meg, hanem bizony nevén nevezi a problémákat. Ez szokatlan az uniós mainstreamben. Egyesek számára nyugtalanságot eredményez, hogy van, aki nem söpri a dolgokat a szőnyeg alá. Az, hogy a magyar kormány jelzi a problémákat és megoldásra koncentrál, szokatlan és mindenféleképpen üdvözlendő egy közepes méretű, nem alapító országtól.

Borítókép: Trócsányi László fideszes EP-képviselő (Fotó: Linszky Franciska)