Megszüntették az olasz hatóságok a Carola Racketével szembeni eljárást

Matteo Salvini, a jobboldali Liga párt vezetője, korábbi belügyminiszter szégyennek nevezte a Semmítőszéknek a Sea-Watch 3 hajó kapitányának ügyében hozott döntését.

Forrás: MTI2020. 01. 17. 15:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügy az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajóját érinti: a volt belügyminiszter tavaly nyáron öt napig nem engedélyezte a hajó fedélzetén olaszországi partokra érkezett 131 migráns leszállását, csak miután más EU-tagállamok vállalták átvételüket. Ebben az esetben az ügyészség Salvinivel szemben indított eljárást a hajón lévők személyi szabadságának korlátozása, hivatali hatalommal való visszaélés, a nemzetközi konvenciók megsértése miatt.

A mentelmi bizottság jelenlegi kormánypárti többsége – az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) – már korábban jelezte, hogy Salvini bíróság elé állítására fog szavazni.

A végső szót a szenátusnak kell majd kimondania, de a mentelmi bizottság döntése jelentősen befolyásolhatja a január 26-án esedékes tartományi választásokat is, amelyeknek így ismét a migráció lesz a központi témája.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.