– A tajvani választás eredménye mit jelenthet a Kínával ápolt kapcsolatokra nézve?
– A szombaton tartott elnök- és parlamenti választást többen sorsfordítónak nevezték, nem ok nélkül. Pekingi tisztviselők korábban a háború és béke választásának minősítették az eseményt, és ez a narratíva a kampányt is tematizálta. Vagyis az elmúlt nyolc évben kormányzó, a független, tajvani identitásra játszó Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltjét, Laj Csing-tőt háborús provokátornak nevezte a Kínával megbékélést inkább támogató Kuomintang (KMT), utóbbi ellenzéki erőt pedig következetesen a Kínai Kommunista Párt ügynökének írták le ellenfeleik.
Valójában azonban külpolitikájukat illetően nem voltak radikális különbségek a pártok között.
Az Egyesült Államok diplomáciája valamennyi politikai erővel kiváló. A KMT és a Kínával szintén megengedőbb Tajvani Néppárt (Taiwan People Party, TPP) sem tartja elképzelhetőnek az újraegyesülést, egyébként a DPP következetesen hangoztatja, hogy ők nyitottak a kapcsolatok rendezésére Kínával. A DPP-jelölt William Laj győzelme azonban valószínűleg továbbra is fagyponton tartja a kínai kapcsolatokat, miközben egy KMT-győzelem esetén lehetőség nyílt volna a viszony rendezésére. Fontos ugyanakkor, hogy a törvényhozásban a DPP jelentősen visszaesett, nem szerezte meg az abszolút többséget, így kisebbségből kormányoz. Megerősödött viszont a KMT és a TPP is, az ellenzék pedig valószínűleg a kormánypárt leggyengébb pontján, a kínai kapcsolatokon fokozza majd a nyomást.
Pekingben tehát félsikert könyvelhetnek el.
– Nyugatról nézve talán hajlamosak vagyunk mindent a fenti szemüvegen át értelmezni. De mennyire volt hangsúlyos a külpolitika a kampányban? Egy átlagos tajvani választópolgár ez alapján dönt?
– Maratoni választási kampányon van túl Tajvan. Már tavaly tavasszal szembejöttek az utcán a választási plakátok, erről szólt a nyilvánosság. Érdekes, hogy a kampány előrehaladtával a külpolitika súlyt vesztett, s egyre több szó esett gazdasági, társadalmi ügyekről.
A tajvani választópolgárt ugyanis sokkal jobban foglalkoztatja például a magas infláció, az albérletárak, az életszínvonal csökkenése.
A DPP számos belső feszültségforrás rendezésével adós maradt. Bár hagyományosan a fiatalabb generációkat képviselő párt, a kedvezőtlen gazdasági folyamatok ezt a korosztályt érintik a legérzékenyebben. Ezért Tajvanon a világon a harmadik legalacsonyabb a születési ráta, a fiatalok tartanak a gyerekvállalástól. A külpolitika persze fontos téma Tajvanon, a választópolgároknak azonban ott is megvannak a hétköznapokból következő preferenciáik.
– Hszi Csin-ping újévi beszédében elkerülhetetlen, történelmi szükségszerűségnek nevezte az újraegyesítést. Lehetett ez üzenet, vagy csak megszokott formula, amit ilyenkor elmond?
– Hszi Csin-ping nem először beszélt Tajvan és Kína újraegyesítésének szükségességéről. A kérdés mind a Kínai Népköztársaság, mind a Kínai Köztársaság, vagyis Tajvan külpolitikájában prioritás. A Kínai Népköztársaság alkotmánya már preambulumában kitér az újraegyesítésre, a Tajvanban hatályos alkotmány pedig papíron a szárazföldi Kína területére, sőt más területekre is igényt tart. Csakhogy a szigeten zajló társadalmi, kulturális folyamatok egyre messzebb sodorják Tajvant az egyesült Kína eszméjétől, ami egyre jobban fenyegeti a Kínai Népköztársaság újraegyesítési szándékait. Hszi Csin-ping időnként személyesen emlékeztet erre a problémára, világosan leszögezi Peking szándékait.
Ennek a kontextusa érdekes: a „békés újraegyesítés” szlogent időnként felváltja a fenyegetőbb hangnem.
Újévi beszédében Hszi történelmi szükségszerűségről beszélt, miközben vezető pekingi hivatalnokok a választást a „háború és béke közötti döntésként” illették. Ezért elemzők a pekingi kommunikációt fenyegetőnek ítélték meg.
– Mennyiben prioritás még a Tajvan-kérdés Pekingben?
– A jelenlegi pekingi vezetésben a pragmatizmus, a reálpolitika képviselői ülnek. Tudják, hogy jelenleg a Tajvan-kérdés az Egyesült Államok nélkül értelmezhetetlen. Az Egyesült Államok és Kína kapcsolatainak romlása befolyásolja Peking Tajvannal kapcsolatos megnyilvánulásait, jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Hszi Csinping számára az újraegyesítés fontos politikai ambíció, gyakran hangoztatott cél. Kínában ráadásul a Tajvan-kérdés nem csak jogi értelemben számít belügynek: az újraegyesítés a kínai nacionalizmus egyik pillére, egyfajta nemzeti minimummá vált.
Erre hivatkozva állítják azt elemzők, hogy Hszi Csin-ping csapdahelyzetbe lavírozta magát a Tajvan-kérdésben.
Bár a harcias retorikára vevő a társadalom, az újraegyesítéshez azonban Kína még nem készült fel. Ezt látja az Egyesült Államok, amely Tajvanon keresztül otthon is kellemetlen helyzetbe hozhatja a pekingi vezetést.
– Milyen tanulságokkal szolgálhat az ukrajnai konfliktus Pekingnek és Tajpejnek?
– Mióta kitört a háború Ukrajnában, rengeteg szerző igyekezett párhuzamot vonni a két konfliktus között.
Szerintem ez a megközelítés kifejezetten félrevezető.
Alapfeltétele ugyanis, hogy Oroszországot Kínával, Ukrajnát pedig Tajvannal egyeztetjük, miközben ezek között sokkal több a különbség, mint az egybeesés. A legfontosabb különbség a földrajzi, illetve a fizikai környezet között van. Tajvan egy sziget, a tengereken pedig sokkal kényesebbek a határvonalak, mint a szárazföldön. Ezt megtapasztalták a szárazföldi kínai erők a Nancy Pelosi 2022. augusztusi látogatására szervezett hadgyakorlaton. Akkor legalább öt ballisztikus rakéta Japánhoz tartozó vizekbe csapódott be. Mivel a térség területi vitákban különösen érintett, ebben a környezetben nem lehetne lokalizálni a háborút, azonnal szétterjedne a környező államokra. Tajvan továbbá a világ egyik legsűrűbben lakott országa, a népesség egymással összeérő, part menti városokban él.
Nem lehet tehát a klasszikus értelemben vett frontvonalakat kialakítani, a fegyveres konfliktus iszonyú civil áldozatokkal járna.
De említhetjük még a tajvani ipar, mindenekelőtt a csipgyártás nemzetközi beágyazottságát. Ha ez sérül, annak súlyos globális következményei lennének.
– Elképzelhetőnek tart egy konfliktust a közeljövőben?
– Nyugati, különösen amerikai elemzői körökben szokás konkrét évszámokra leszűkítve előrejelzést adni a várt kínai támadást. Ezek nem légből kapott becslések, a kínai haderőfejlesztés tervezett mérföldköveiből indulnak ki. Persze a konkrét évszám jól cseng a sajtóban, a kínai fenyegetést értékelő kormányzati dokumentumokban, arról nem beszélve, hogy a tajvani nyilvánosságban is nagy feltűnést kelt.
Ezért aztán az elemzői becslések a nyugati információs buborékban elkezdték tényekké változni, elindulva az önmagát beteljesítő jóslatok útján.
Végül a tavaly októberben, San Franciscóban tartott APEC-csúcstalálkozón sajtóhírek szerint Hszi Csin-ping maga mondta Joe Biden amerikai elnöknek, hogy nincsenek ilyen konkrét tervek, Kína célja a békés újraegyesítés. Azonban ha a közeljövőben nem is valószínű egy fegyveres konfliktus, hosszú távon nehezen elkerülhető. Ha az Egyesült Államok nem tudja fenntartani hegemón pozícióját, Kína pedig képes fenntartani a fejlődést, felzárkózni a nyugati világhoz, a háború esélyei egyre nőnek. Egy ilyen konfliktus pedig Tajvan körül, illetve a Dél-kínai-tengeren törne ki.
– Ukrajnában már láttuk, hogy nem feltétlenül a méret a lényeg. Milyen forgatókönyvet lát egy ilyen háború esetén?
– Tajvan már jóval az ukrajnai háború előtt észlelte a hadereje és a kínai haderő közötti fokozódó aszimmetriát, ehhez mérten alakította ki stratégiáját.
Ezt a szakzsargonban borzstratégiának, esetleg mérgezőrák-stratégiának hívják. Itt nem a háború sikeres megvívása, hanem az elrettentés a cél.
Azt ugyanis Tajvanon is tudják, hogy ha Kína akarná, el tudná foglalni a szigetet. Ezért a védelempolitika a másik fél költség-haszon elemzéséből indul ki: vajon milyen áron érné meg a szárazföldi Kínának elindítani a támadást? Tajvan azon dolgozik, hogy ennek az ára a lehető legmagasabb legyen. Saját légvédelmi rendszerrel lassítani légterének elvesztését, pusztítaná a partok felé tartó hadihajókat, a partra szállást követően véres városi és dzsungelharc várna a kínai katonákra. A stratégia részleteiről izgalmas vita zajlik Tajvanon, és persze azok a kritikák sem alaptalanok, melyek szerint a sziget ambíciói túlmennek az elrettentésen. Egész Ázsiában Tajvannak lesz a legnagyobb, 200 darabos F–16 harci gépekből álló flottája, az Egyesült Államokból ugyanis újabb szállítmány érkezik. Idén vízre bocsátják a 2016-ban indított tengeralattjáró-program első példányát. Tavalyi bejelentésük szerint amerikai, NASAMS légvédelmi rendszer beszerzésén gondolkodnak. Ezek a hírek Kínából könnyen tűnhetnek úgy, hogy a borzstratégia leple alatt a tajvani vezetés egyre inkább amerikai támadással számol.
Borítókép: Laj Csing-tö tajvani alelnök, a kormányzó, függetlenségpárti Demokratikus Haladás Pártja elnöke, a megválasztott elnök (Fotó: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo)
