Az ukrajnai béketárgyalás előtt ezt az ügyet kell lezárni + videó

Óriási nyomásra számít a következő hónapokban Belgrád Koszovóval kapcsolatban. Összefüggés lehet a terület és az orosz–ukrán háború lezárása között.

2024. 01. 06. 5:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sürgőssé vált a rendezés

Várhatóan februárban összpontosulhat a nemzetközi közösség részéről a legnagyobb nyomás Szerbiára Koszovóval kapcsolatban. Ezt mondta Ivica Dacsics szerb külügyminiszter, aki szerint azt várnák el Belgrádtól, hogy jelentősebb engedményeket tegyen ez ügyben. A Vajdasági Rádió és Televízió szerb nyelvű honlapjának beszámolója szerint Dacsics azért pont az év második hónapjára várja a legnagyobb pressziót, mert európai körökben azt hallani, hogy az Európai Bizottság, illetve az ottani intézmények márciusig befejezik a munkájukat. Utána már az európai parlamenti választások jönnek.

Tehát várhatóan februárban és márciusban fog összpontosulni ez a nyomás a különböző felek részéről, ami elsősorban arra irányul majd, hogy Szerbia jelentősebb engedményeket tegyen Koszovóval kapcsolatban, szem előtt kell tartani azonban azt is, amit Vucsics elnök mondott. Ez pedig az, hogy mi nem értünk egyet Koszovó ENSZ-tagságával és számunkra Koszovó nem független

 – mondta a szocialista politikus.

 

Ez a három fő kihívás az új szerb kormány előtt

A nyomásgyakorlással teli időszak közepette Szerbiában kormányt is kell alakítani. A december 17-i voksoláson az eddig is hatalmon lévő Szerb Haladó Párt szerezte meg az abszolút többséget, de várhatóan koalíciós partnereivel együtt alakítja meg az új kabinetet. Ebben pedig helyet kaphatnak Dacsics szocialistái is. A külügyminiszter szerint az új kormány előtti legnagyobb kihívások Koszovó, az európai integráció és a gazdasági fejlődés folytatása.

Ezek a kérdések összefüggnek egymással. Ezért van szükség egy szilárd, de egyben bölcs politikára, amely mindhárom kihíváson sikeresen átvezethet bennünket. De az első számú kérdés a politikai stabilitás. Ezért a belpolitikai problémákat párbeszéddel és az intézményeken keresztül kell megoldani, nem pedig utcai erőszakkal

– mondta Dacsics utalva az elmúlt napok belgrádi tüntetéssorozatára.

Összefüggés Koszovó és Ukrajna között
 

A szerb államfő bejelentette, hogy politikai szempontból borzasztóan nehéz lesz a következő hat hónap, és Koszovóval kapcsolatban január második felében és február elején számít a legnagyobb nyomásra.

Alekszandar Vucsics szerint a nyomásgyakorlás erősödése azért is lehetséges, mert egyesek meg akarják oldani a koszovói problémát, még mielőtt Ukrajnával kapcsolatban bármiféle tárgyalásokat kezdenének – írja a Kosovo Online koszovói hírportál.

Az államfő szerint Koszovó precedensértékű lehet, amelyre Vlagyimir Putyin orosz elnök is hivatkozhat.

Valamit keres, amibe kapaszkodni tud, hogyan fogja elmagyarázni, hogy elfoglalta a Krímet, elfoglalta Donbászt, elfoglalta Zaporozzsját. Ez történelmi jog, vagy nem is tudom mi, ez így nem működik a modern világban, jogi precedenst kell találni

– magyarázta Vucsics.

 

Könnyebbé vált az utazás a koszovóiak számára

A folyamatos szerb–koszovói válság ellenére, jó híreknek is örülhettek a koszovóiak. Január elsejétől kezdve ugyanis könnyebbé vált az utazásuk az Európai Unióba és Szerbiába is. 

Az év első napjától kezdve ugyanis vízummentesen utazhatnak az EU-ba, a szerb hatóságok pedig a koszovói rendszámú autókat is beengedik az országba.

Nem kell a továbbiakban leragasztani a sofőröknek a koszovói államiságra utaló jelképeket. Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője történelmi döntésnek nevezte a vízumliberalizációt.

Az, hogy a koszovói felségjelzésű autók is beléphetnek Szerbiába, nem jelenti azt, hogy Belgrád elismerné Pristina függetlenségét – magyarázta a szerb kormány a határozatot. 

Természetesen a szerbeknek nem tetszik ez a döntés, de úgy gondolom, hogy ez a szerb nép hasznára válik. Vannak dolgok, amelyekről nem beszélhetek nyilvánosan. Ezzel kikerültünk sok csapdát, amelyet Szerbiának szántak, de erről valamikor a jövőben tudok majd beszélni. Január végén és február második felében lesz a leghevesebb a nyomás

– tette hozzá a szerb köztársasági elnök.

Borítókép: A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó haderő, a KFOR amerikai katonái járőröznek a koszovói szerb határon, az észak-koszovói Belloberde falu közelében 2023. december 22-én (Fotó: MTI/AP/Visar Kryeziu) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.