DNS-vizsgálatra lesz szükség az Ukrán Fegyveres Erők által Belgorod régióban lelőtt Il-76-os repülőgép lezuhanásában meghalt személyek azonosításához. Mivel nagyrészt ukrán hadifoglyok utaztak a lelőtt repülőn, az oroszok felszólították az ukránokat, hogy működjenek együtt, gyűjtsék be a hozzátartozóktól a mintákat, és adják át az oroszoknak. A háború miatt azonban ez aligha fog megtörténni.
Így tudják azonosítani a lelőtt orosz repülő utasait
Együtt kell működnie az ukrán és az orosz nyomozóknak.

Eközben David Dudge, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szóvivője részvétét fejezte ki a tragédia miatt.
Az EBESZ csak még jobban elítélheti az erőszakot, és megismétli, hogy az élet védelme kiemelten fontos.
– fogalmazott a szóvivő.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, éppen egy megbeszélt fogolycserére szállították az elfogott ukrán katonákat, amikor az ukránok lelőtték az orosz katonai repülőt. A fedélzetén az Ukrán Fegyveres Erők 65 elfogott katonája, a repülőgép hatfős személyzete és három kísérő tartózkodott. A repülő fekete dobozait kora reggel találták meg.
További Külföld híreink
Az ukránok azonban az oroszokra mutogatnak.
Moszkva nem figyelmeztette Ukrajnát, hogy biztosítania kell szerda reggel Belgorod térsége légterének biztonságát
– jelentette ki az ukrán hírszerzés. Ukrajna hadserege külön közölte, hogy célba vett és továbbra is célba veszi az oroszországi Belgorodból az ukrán Herszonba tartó határt átlépő katonai repülőgépeket, miután számos csapást mértek a térségre.
Oroszország viszont azt állítja, hogy
az ukrán vezetés jól tudta, hogy a bevett gyakorlatnak megfelelően a fogolycserére szánt ukrán katonákat ma katonai szállító repülőgépekkel viszik a belgorodi repülőtérre. Egy korábbi megállapodás szerint ez az esemény délután történt volna meg az orosz–ukrán határon lévő Kolotyilovka ellenőrző pontnál
– közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szalay-Bobrovniczky Kristóf történelmi találkozón vett részt
Védelmi kapcsolataink elmélyítéséről egyeztetett.

Ukrajna hadserege tagadással reagált S. József halálára
Megszólalt az ukrán hadsereg S. József halálával kapcsolatban.

Brutális, így tartja fogva a katonakorú embereket Ukrajna
Ukrajna folytatja a kényszersorozást.

Orbán Balázs: A Tisza és a DK nagykoalíciója összezárt
Ursula von der Leyen egy konferencián mondott beszédet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szalay-Bobrovniczky Kristóf történelmi találkozón vett részt
Védelmi kapcsolataink elmélyítéséről egyeztetett.

Ukrajna hadserege tagadással reagált S. József halálára
Megszólalt az ukrán hadsereg S. József halálával kapcsolatban.

Brutális, így tartja fogva a katonakorú embereket Ukrajna
Ukrajna folytatja a kényszersorozást.

Orbán Balázs: A Tisza és a DK nagykoalíciója összezárt
Ursula von der Leyen egy konferencián mondott beszédet.