Josep Borrell, a tagországok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az az út, mely mentén Izrael el akarja pusztítani a Hamász iszlamista terrorszervezetet, „kétség kívül helytelen”. Izrael nem építhet békét „csak katonai eszközökkel” – húzta alá.
Mostantól nem beszélek a közel-keleti békefolyamatról, hanem csak egy kétállami megoldás folyamatáról
– fogalmazott.
Az uniós diplomácia vezetője hangsúlyozta, a humanitárius helyzet a Gázai övezetben „nem lehet rosszabb”. A humanitárius ellátást biztosítani kell azon százezreknek, akiknek a nélkülözés mellett bombáktól kell tartaniuk - mondta.
Újságírói kérdésre válaszolva Borrell kijelentette:
az ukrajnaiaknak nem kell aggódniuk,
az Európai Unió mindaddig segélyt juttat az országnak, ameddig arra szükség van. Az európai segítség erősebb, mint valaha – tette hozzá.
Hadja Lahbib, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Belgium külügyminisztere kiemelte: Gáza rendkívüli helyzetben van, azonnali tűzszünetre, az ellenségeskedés leállítására, a túszok szabadon bocsátására és a nemzetközi jog tiszteletben tartására van szükség.
Vissza kell térni a békefolyamathoz, amelynek két egymás mellett békében élő állam létrehozásához kell vezetnie – hangoztatta. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a fenntartható béke helyreálljon a régióban – húzta alá.
Mivel a katonai megoldás nem hozhat megoldást, az izraeli, a palesztin, a szaúd-arábiai, az egyiptomi és a jordániai külügyminiszterrel tervezett hétfői megbeszéléseken az EU politikai megoldásra fog törekedni – mondta.
A belga külügyminiszer reményét fejezte ki, hogy Brüsszel a közeljövőben békekonferenciát szervezhet a helyzet politikai megoldására.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban elmonda, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel videókapcsolaton keresztül tervezett hétfői megbeszélésen az EU meg fogja erősíteni az országnak szánt támogatását, amely – szavai szerint – kiemelten katonai eszközök biztosítását jeleneti.
Mivel azonban az uniós katonai segítség akadozik, a tagállamoknak fel kell gyorsítaniuk vállalásuk teljesítését és a védelmi ipar működését – mondta.