– Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos őszinte reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a lengyel pénzek kifizetése pozitív bírálatot kapjon. Korábban – egyébként éppen a magyar kormány teljesítményeit elismerve – azt nyilatkozta, hogy „ha azért blokkolunk pénzeket, hogy eredményeket érjünk el, akkor fel is kell szabadítanunk a pénzeket, amikor eredményeink vannak”. Milyen eredményekről beszélhetünk Lengyelországban, ami ennyire meggyőző lehet a biztosnak?
– Nehéz eredményekről beszélni, ha csak nem számít annak a sajtó- és szólásszabadság lábbal tiprása: a lengyel köztelevízió és rádió, valamint az állami hírügynökség vezetőinek – karhatalmi eszközök bevetésével történő – immár deklaráltan törvényellenes leváltása; az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása: bírák nyílt fenyegetése és eltávolításukra tett kísérletek, az alkotmánybírósággal szembeni nyílt politikai és közjogi támadás; esetleg a politikai ellenfelekkel szembeni jogszerűségét nyomokban sem hordozó leszámolások: korábban elnöki kegyelemben részesített magas rangú jobboldali politikusok letartóztatása. Lehet további „eredményként” tekinteni arra is, hogy a gyülekezési jog reneszánszát éli – a Tusk-féle politikai terror nyomán Lengyelországban százezrek vonultak az utcára az új baloldali kormány intézkedései ellen tiltakozva.
Mindeközben Brüsszel, a Soros-hálózat NGO-i és a demokrata vezetésű Egyesült Államok azonban továbbra is következetesen hallgatnak, egyetlen eljárás sem indult, egyetlen elítélő jelentés sem született az ügyben.
Sőt úgy tűnik, az érintett uniós biztos még jutalmat is kilátásba helyezett a jogtiprásért. Innen már nehéz lesz visszafordulni, a kettős mérce ezen új formája veszélyes precedenst fog teremteni.
– Közelednek a választások. Az uniós elit mintha sarokba akarná szorítani a jobboldali erőket: pénzt vagy szuverén ideológiát. Ennek lesz a próbája ez év júniusa?
– A demokráciát az autokráciától alapvetően és megkérdőjelezhetetlenül a hatalom erőszakos megszerzése és/vagy megtartása különbözteti meg (Günter Frölich/Roman Herzog Institut), ha a Tusk-kormány lengyelországi ámokfutását Brüsszel szentesíti, az már valóban egyfajta sarokba szorításként is értékelhető. Ráadásul a népakarat elleni nyílt fellépésként tekinthetünk arra, hogy a globalista/brüsszelita erőket kormányra segítő országok elvtelen és feltétlen támogatásban, a szuverenista vezetésű országok ezzel szemben retorzióban részesülnek. Schuman, De Gasperi, pláne De Gaulle most forognak a sírjukban.