– Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos őszinte reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a lengyel pénzek kifizetése pozitív bírálatot kapjon. Korábban – egyébként éppen a magyar kormány teljesítményeit elismerve – azt nyilatkozta, hogy „ha azért blokkolunk pénzeket, hogy eredményeket érjünk el, akkor fel is kell szabadítanunk a pénzeket, amikor eredményeink vannak”. Milyen eredményekről beszélhetünk Lengyelországban, ami ennyire meggyőző lehet a biztosnak?
– Nehéz eredményekről beszélni, ha csak nem számít annak a sajtó- és szólásszabadság lábbal tiprása: a lengyel köztelevízió és rádió, valamint az állami hírügynökség vezetőinek – karhatalmi eszközök bevetésével történő – immár deklaráltan törvényellenes leváltása; az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása: bírák nyílt fenyegetése és eltávolításukra tett kísérletek, az alkotmánybírósággal szembeni nyílt politikai és közjogi támadás; esetleg a politikai ellenfelekkel szembeni jogszerűségét nyomokban sem hordozó leszámolások: korábban elnöki kegyelemben részesített magas rangú jobboldali politikusok letartóztatása. Lehet további „eredményként” tekinteni arra is, hogy a gyülekezési jog reneszánszát éli – a Tusk-féle politikai terror nyomán Lengyelországban százezrek vonultak az utcára az új baloldali kormány intézkedései ellen tiltakozva.
Mindeközben Brüsszel, a Soros-hálózat NGO-i és a demokrata vezetésű Egyesült Államok azonban továbbra is következetesen hallgatnak, egyetlen eljárás sem indult, egyetlen elítélő jelentés sem született az ügyben.
Sőt úgy tűnik, az érintett uniós biztos még jutalmat is kilátásba helyezett a jogtiprásért. Innen már nehéz lesz visszafordulni, a kettős mérce ezen új formája veszélyes precedenst fog teremteni.
– Közelednek a választások. Az uniós elit mintha sarokba akarná szorítani a jobboldali erőket: pénzt vagy szuverén ideológiát. Ennek lesz a próbája ez év júniusa?
– A demokráciát az autokráciától alapvetően és megkérdőjelezhetetlenül a hatalom erőszakos megszerzése és/vagy megtartása különbözteti meg (Günter Frölich/Roman Herzog Institut), ha a Tusk-kormány lengyelországi ámokfutását Brüsszel szentesíti, az már valóban egyfajta sarokba szorításként is értékelhető. Ráadásul a népakarat elleni nyílt fellépésként tekinthetünk arra, hogy a globalista/brüsszelita erőket kormányra segítő országok elvtelen és feltétlen támogatásban, a szuverenista vezetésű országok ezzel szemben retorzióban részesülnek. Schuman, De Gasperi, pláne De Gaulle most forognak a sírjukban.
– Elképzelhető, hogy a választások változást hoznak majd az uniós légkörben? A jelenlegi előrejelzések szerint a jobboldal megerősödése várható.
– Az Európai Unió most válságban van, és az egyik kiút egyértelműen egy konzervatív, a jelenleginél nagyobb mozgástérrel rendelkező, együtt cselekvő, megerősödő jobboldali, szuverenista közösség lehet az Európai Parlamentben.
De az a törekvés is verifikált, hogy a most lassú és bürokratikus közösség helyett egy hatékonyabb, a XXI. század kihívásaira gyorsabban reagálni képes EU-ra van szükség, amely önmaga védelmére is alkalmas, csak akkor támogatható, ha ez nem önkényes birodalmi törekvések szellemében valósul meg, és ennek egyik további fontos feltétele Franciaország, de különösen Németország uniós és más európai szomszédaihoz, szövetségeseihez fűződő kapcsolatainak valóban újfajta megközelítése lenne.
Az új, változtató szándékú irány csak akkor lehet reménykeltő, ha a német vezetés is belátja, hogy a kontinenst Németország és Kelet-Közép-Európa kölcsönös tiszteleten alapuló, és a felek nemzeti érdekeit is szolgáló együttműködése képes kimenteni a bajból.
– „Meggyőződésem, hogy Lengyelország teljes mértékben helyre tudja állítani a jogállamiságot tiszteletben tartó állam szerepét” – fogalmazott szintén Reynders biztos. Ha a választások után mégis marad a jelenlegi baloldali dominancia, van még esély arra, hogy egy Orbán Viktor vezette Magyarország kapcsán is hasonló kijelentéseket tesznek majd, vagy túl nagy a szakadék mára a felek között?
– Mivel az Európai Unió, bár gazdag, de gyenge, ugyanakkor elutasítja a kereszténységet, népességcserét akar és LMBTQ-ideológiát követ, ez a magyar miniszterelnök tavalyi tusványosi beszéde alapján ahhoz vezetett, hogy létrejött egy önálló politikai elit, amely nem elszámoltatható (lásd sms-gate), nincs többé se keresztény, se demokratikus meggyőződése (lásd neomarxizmus, vagy éppen a gendertanok terjedése), és a föderalista kormányzás Európában egy elszámoltathatatlan birodalomhoz (lásd szupranacionális hatáskörű önkorlátozó, ellenőrző intézmények teljes hiánya) vezetett. Ezért „Nincs más választásunk, hiába szeretjük Európát, hiába az a mienk, mégis harcolnunk kell” – jelentette ki tavaly Orbán Viktor.
A gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan boweri tétel szerint akár ez is értékelhető az egyik fő üzenetként, hogy mi, magyarok nem nézhetjük tétlenül, hogy a „hedonista pogányok” romba döntik mindazt, amit több mint 40 év kommunista elnyomás után nagy nehezen, 2010-ben új lendületet kapva kiharcoltunk magunknak.
A kutya ugat, a karaván halad, ahogy tartja az eredetileg török mondás. Most, éppen a felmérések szerint, a nemzeti oldal újabb kettős győzelme felé tart 2024-ben az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon. És ezúttal már a lezárt anonim gyűjtőládák, a százmilliós mikroadományok, a párton kívüli pártkatonák és a független, tisztakezű civilek hazug mítoszai sem segítik a dollárbaloldalt.
Borítókép: Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány A válságok kora – Az Európa Projekt kutatás eredményei 2021-ben című konferenciáján a Várkert Bazárban 2022. január 17-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
