Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a hadköteles korú ukrán férfiaknak maguktól vissza kellene térniük külföldről Ukrajnába, legalább azért, hogy adójukkal államuk gazdaságát és védelmét támogassák.
Volodimir Zelenszkij: Az ukrán férfiaknak legalább az adófizetés miatt haza kellene térniük
Az ukrán elnök szerint országa megérdemli a NATO-tagságot.

Erről az államfő csütörtökön beszélt Tallinnban, amikor Kaja Kallas észt miniszterelnökkel közösen nyilatkozott újságíróknak. Zelenszkijt arról kérdezték, hogy véleménye szerint Észtországnak át kell-e adnia Ukrajnának a hadköteles korú ukránokat. Zelenszkij azt válaszolta, hogy az orosz invázió kezdetén különböző nemű és korú emberek hagyták el Ukrajnát, mert senki sem tudta, mi következik, ezért ukrán állampolgárok elmenekültek, Ukrajna szomszédai pedig megnyitották határaikat. Később viszont szavai szerint
a helyzet megváltozott, így legalább a férfiaknak vissza kellett volna már térniük.
A háború elején visszafoglaltuk a megszállt területek ötven százalékát. Fiaink két éve harcolnak, miközben vannak olyanok, akik jogellenes lépték át a határt
− idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál az elnököt. Kiemelte, hogy jelenleg egy ukrán katonára mindössze 6-8 adófizető állampolgár jut.
Ha meg akarjuk menteni Ukrajnát, Európát, akkor mindannyiunknak meg kell értenünk: vagy állampolgárok vagyunk, akik a fronton vannak, vagy olyan polgárok vagyunk, akik dolgoznak és adót fizetnek. Mert nem lesz pénz a katonáinkra. Ha pedig nincs pénz, nem lesz katona, és nem lesz senki, aki megvédje Ukrajnát
− hangsúlyozta.
További Külföld híreink
Zelenszkij felszólította Észtországot, hogy gyakoroljon nyomást az Európai Unió vezetőire, hogy gyorsítsák fel a beígért egymillió lőszer szállítását Ukrajnába. A Jevropejszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a Reuters december eleji adatai szerint az Európai Unió tagállamai az ígért milliós tüzérségi lövedékből mindössze 480 ezret szállítottak le Ukrajnának.
Az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint Alar Karis észt elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján − kérdésre válaszolva − Zelenszkij elvetette az azonnali tűzszünet lehetőségét, mondván, hogy abból csakis Oroszország húzna hasznot.
Az ukrajnai csatatéren Ukrajna területén egy tűzszünet nem jelentené a háború végét, és nem vezetne politikai párbeszédhez az Oroszországi Föderációval vagy bárki mással
− hangsúlyozta.
Az ukrán elnök kifejezte meggyőződését, hogy az ukrán hadsereg erejét és képzettségét tekintve jelentősen hozzájárulna a NATO-tagállamok, különösen a kelet-európaiak védelméhez, ezért Ukrajna megérdemli, hogy meghívást kapjon a szövetségbe a július 9–11-i washingtoni csúcstalálkozón.
Az észt elnök szerint nem szabad Ukrajnát korlátozni abban, hogy a Nyugattól kapott fegyverekkel oroszországi területekre mérjen csapást.
A támogatásunk mellett nem akadályozhatjuk meg, hogy az ukrán hadsereg az agresszor ország (Oroszország) területén lévő létesítményeket semmisítsen meg az orosz csapatok előrenyomulásának lassítása érdekében. Ezért nem szabad korlátozni az Ukrajnába szállított fegyverek használatát
− szögezte le Karis.
Borítókép: Alar Karis észt államfő (j) Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogadja Tallinnban 2024. január 11-én, Zelenszkij előre be nem jelentett balti körútjának második napján (Fotó: MTI/AP/Észt államfõi hivatal/Raigo Pajula)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Iránban leállt az internetszolgáltatás
A leállást a londoni székhelyű Netblocks, az internetforgalom globális megfigyelésével foglalkozó cég jelentette be.

Rejtélyes repülőgépek tartanak Iránba
A gépek eltűntek a radarokról.

A Patrióták teljes átláthatóságot követelnek a civil szervezeteknek juttatott pénzek ügyében
Gál Kinga, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Strasbourgban Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés és a Patrióták Európáért európai parlamenti frakció elnökével tartott sajtótájékoztatót

Oroszország komolyan veszi a nukleáris veszélyt
Az orosz vezetés szerint az iráni nukleáris programmal kapcsolatos konfliktust tárgyalásos úton kellene megoldani – mondta lapunknak Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!

Nem a gyerekmedencében fulladt meg a kislány a Palatinuson – megszólalt a fürdő

Csak erős idegzetűeknek! - Megrázó videó terjed a közösségi médiában + videó

Szedd magad sárgabarack 2025: itt az országos lista!

Sok bajom van a Fidesszel, de Isten óvja Magyarországot attól, hogy Magyar Péter legyen az, aki legyőzi

Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél

Edin Dzeko ma este ír alá Firenzében, Ter Stegent vinné a Galata – szerdai transzferhíradó

Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából

Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon

Orbán Viktor összehívta a kormányt

Lamine Yamal körül áll a bál, mert egy 13 évvel idősebb influenszerrel ment nyaralni
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Iránban leállt az internetszolgáltatás
A leállást a londoni székhelyű Netblocks, az internetforgalom globális megfigyelésével foglalkozó cég jelentette be.

Rejtélyes repülőgépek tartanak Iránba
A gépek eltűntek a radarokról.

A Patrióták teljes átláthatóságot követelnek a civil szervezeteknek juttatott pénzek ügyében
Gál Kinga, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Strasbourgban Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés és a Patrióták Európáért európai parlamenti frakció elnökével tartott sajtótájékoztatót

Oroszország komolyan veszi a nukleáris veszélyt
Az orosz vezetés szerint az iráni nukleáris programmal kapcsolatos konfliktust tárgyalásos úton kellene megoldani – mondta lapunknak Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.