– Emlékszik még az első háborújára? Hogy lesz valakiből háborús tudósító?
–– Harminc éve vagyok haditudósító. Megjártam Irakot, Afganisztánt, Szíriát, Szomáliát, a Gázai övezetet, Jemenben pedig hat évet éltem. Jól emlékszem az első háborúra: Irakban születtem, a déli határ közelében, szóval megéltem, amikor 2003-ban az amerikaiak megtámadták az országot. Ahhoz, hogy valaki jó haditudósító legyen, sok képességre van szükség.
Mindenekelőtt neki is harcossá kell válnia.
A hadseregben ugyan nem szolgáltam, de irakiként eleve jól ismertem a fegyvereket. Három évtizednyi rutinnal a hátam mögött használni is tudom őket, az aknamezőket pedig már messziről kiszúrom. Emellett rengeteget kell tanulni. A haditudósítónak a kisujjában kell hogy legyen a hely, annak kultúrája, vallása, politikai viszonyai. Például amikor a dél-thaiföldi lázadásról tudósítottam, rengeteget olvastam, hogy beleássam magam a témába.
– Hogyan viseli a családja, hogy ez a hivatása?
– Természetesen nehezen. A feleségem mindent megtesz, hogy nyugodt családi hátteret biztosítson. De tudja, ha távol maradnék a háborúktól, abba bele is őrülnék. Ha meghallom, hogy valahol háború van, nekem mennem kell. Amikor a talibán átvette a hatalmat Afganisztánban, minden kollégám kimenekült, hiszen nem lehetett tudni, mi vár rájuk. Na én akkor mentem be! Hétköznapi munkásnak adtam ki magam, és rejtett kamerával forgattam. Talán Isten erre választott ki. Harminc év után fontolgatom, hogy visszavonuljak, de nem tudom, mit hoz a jövő.
– Sokszor keveredett rázós helyzetbe?
– Hatszor sebesültem meg. Ezt itt a kezemen úgy szereztem, hogy Jemenben egy rakétavetővel kilőtték az autómat.
Jemenben történt, hogy vagy két hétig észre se vettem, hogy meglőttek a nyakamnál. Éreztem az égető fájdalmat, de nem volt lehetőségem kórházba menni. Amikor végre eljutottam, a röntgen után meglepetten kérdezték: veled meg mi történt? Nem mindenki volt olyan szerencsés, mint én, sok kollégám, barátom odaveszett. A húszi terroristák mit sem törődnek azzal, hogy valaki újságíró-e vagy sem.
Ha az ellenséges vonalak mögött vagy, lőnek rád.
Azt még tudni kell, hogy én egyszemélyes riporter vagyok. Nincs fixerem, operatőröm, vágóm, mindent én csinálok. A törzsekkel ápolok jó viszonyt, ezért kerülhetek közel a frontvonalhoz. Én voltam az egyik első, aki drónokat használt. Volt, hogy Szanaába beküldtem a drónomat, a húszik meg azt hitték, hogy bent jártam. Teljesen megőrültek tőle. Háromszor jelentették be a televízióban, hogy elkaptak és megöltek.
– Miért érzi fontosnak, hogy kockára tegye az életét az emberek tájékoztatásáért?
– Erre nem tudok egyértelmű választ adni. Süketelhetnék arról, hogy mindig az igazságot kerestem, de ez nem lenne igaz. Azt vallom, nagyon fontos, hogy újságírók is ott legyenek a frontvonalban, hogy ne csak a katonák narratíváját ismerjük. Talán történeteinkkel hatással lehetünk arra is, hogy vége legyen a háborúnak.
– Ha össze lehet hasonlítani a háborúkat: melyik volt a legvéresebb?
– Egyértelműen a 2003-as iraki. Rengetegen meghaltak. Egyébként én voltam az első hadi tudósító, akit az amerikaiak letartóztattak. Öt napra őrizetbe vettek, de hajam szála sem görbült. Igaz, a Daesh (az Iszlám Állam) elleni háborúról nem tudósítottam, mert abban az időben Jemenben dolgoztam. Korábban viszont én voltam az egyetlen újságíró, aki interjút készíthetett Abu Muszab Al-Zarkávival (az iraki al-Kaida egykori vezetője).
– Hogyan látja a Nyugat felelősségét a háborúkban, amiket megjárt?
– Az Egyesült Államok óriási hibát követett el Irakban.
Harcolni akartak Szaddám Huszeinnel? Rendben! De miért számoltak le a hadsereggel, és adták át a hatalmat milíciáknak? Eltelt már több mint húsz év, és Irak még mindig instabil. Tudja, néhányszor találkoztam Tony Blair brit miniszterelnökkel. Egy eseményen a békéről beszélt, nem akartam hinni a fülemnek. Neki is szegeztem a kérdést: Ön beszél nekünk békéről? Vagy nézze meg Afganisztánt, Szíriát, Jement! Sajnos a nyugatiaknak csak ideológiáik vannak, könyvekből és újságcikkekből tájékozódnak, de nem hallgatnak azokra, akik ismerik is a térséget, akik ott vannak a terepen. Kérdeztek volna csak meg engem! Tudja, hány akna van telepítve Jemenben? Tippeljen!
– Egymillió?
– Megmondom, óvatos becslések szerint is hárommillió. Emlékszik még Moammer Kadhafi líbiai vezérre? Már több mint tíz éve halott, de vannak olyan aknák a föld alatt, amelyeket még ő küldött. És ezek a fegyverek nem válogatnak. Megölnek civilt, gyermeket, állatot, bárkit, aki rájuk téved. Lehetne arról riportot forgatni, hány ember él Jemenben lábak nélkül… Ráadásul ezek többsége orosz akna. Száz év után is veszélyt jelentenek majd. Csak azt akarom mondani, hogy ha a háború egyszer véget is ér, ez a probléma akkor is velünk marad.
Fotó: MTI/EPA/Jajha Arhab
– Európában „megszoktuk”, hogy a Közel-Keleten szólnak a fegyverek. Most viszont a szomszédságunkban, Ukrajnában is háború dúl. Követi az eseményeket?
– Természetesen. Reménykedem a mihamarabbi békében, bár nem tudom, a politikai ellentétek kibékíthetők-e. Minél tovább húzódik a háború, annál nehezebb lesz. Jemenben tanúja voltam, ahogy egy fontos várost elfoglalt a húszi milícia. A kormányerők vagy százszor próbálták meg visszaszerezni, mindhiába. Aztán elég volt egyetlen hiba, és ami nem sikerült négy évig, az sikerült három óra alatt. Könnyen lehet, hogy ugyanez a forgatókönyv fog megismétlődni Ukrajnában is.
Ha nem vetnek véget háborúnak most, akkor később Vlagyimir Putyin még mélyebben betör Ukrajnába. És utána nem is fog kimenni.
– Én néha már félve nyitom meg a közösségi médiát, mert dől belőle az erőszak a háborúkból. Hogyan változtatta meg a közösségi média a háborús tudósítást?
– Én is igyekszem használni. Nézze, egy televíziós riportom eljut néhány százezer emberhez. A közösségi médiában ugyanaz akár milliókhoz. Szerintem ez a műfaj jövője. Az írott sajtót a közösségi média kivégezte. A televízió még él, de a YouTube rengeteg nézőt elhódított. Nem véletlenül dolgozom saját közösségimédia-platformon, ha Isten is úgy akarja, néhány hónapon belül elindul. Ez nem jelenti azt, hogy a haditudósítókra ne lenne többé szükség. Csak azt, hogy a publikálási felületeik megváltoznak.
Névjegy. Mohammed Al Arab az iraki Falludzsában született 1975-ben. Több mint harminc éve dolgozik újságíróként, szerkesztőként, dokumentumfilmesként és a tömegkommunikáció területén. Vezető tudósítója volt többek között az Al Arabíja, az Al Hadasz szaúdi csatornáknak, a Sky News Arabiának, illetve vezető nemzetközi hírügynökségeknek dolgozott: az AFP-nek, a Reutersnek, az AP-nek, a Sky News-nak, az NBC News-nak. Emellett több könyv szerzője. Munkáját számos nemzetközi díjjal ismerték el, a béke nagykövetének választották a dél-szudáni törzsek közötti konfliktusban. A kriptovaluták, metaverzumok szakértője is, az első arab digitális pénznem (HZMCOIN) megteremtője, Pangeanis néven saját közösségi oldalt fejleszt.
Borítókép: Mohammed Al Arab iraki-bahreini haditudósító (Fotó: Mohammed Al Arab)
