Báb el-Mandeb, azaz a Siralom kapuja. Így nevezik a világ egyik legfontosabb szorosát, amely elválasztja Afrikát és Ázsiát, egyben összeköti a Vörös-tengert az Indiai-óceánnal. Egyes elméletek szerint egykoron az emberek ősei is ezen keresztül kelhettek át, hogy aztán a Homo sapiens meghódítsa a világot. Nevét állítólag azokról a hajósokról kapta, akik odavesztek a legszűkebb pontján mindössze 27 kilométeres átjárón. Szeszélyes áramlataival, viharos szeleivel és zátonyaival vizei még napjainkban is veszélyesek. Az igazi fenyegetést mostanában mégsem ezek, hanem a jemeni húszi lázadók jelentik.
Madártávlatból a Báb el-Mandeb kietlen táj. Egyik partján Dzsibuti, a másikon Jemen homoksivatagai. A tengert a rák alakú, alig 13 négyzetkilométeres, vulkanikus Perim szigete, illetve a Szavabi, más nevén Hét Fivér-szigetcsoport pöttyözi. Nem túl izgalmas látvány, pedig itt fut a világ egyik legfontosabb útvonala: a szoroson halad át a világ tengeri kereskedelmi teherforgalmának 10-12 százaléka, az olajszállítmányok nagyjából tizede. Ez évente 15-20 ezer hajót jelent, Európa és Ázsia irányába egyaránt.
Aki a Báb el-Mandebet uralja, annak nincs szüksége nukleáris fegyverre
– fogalmazott egy interjúban találóan Manszúr Hádi volt jemeni elnök.
Fojtópont
De ki uralja? Erre most korántsem olyan egyszerű választ adni. A szűk és forgalmas átjáróval – szakkifejezéssel fojtóponttal – éppen az a gond, hogy nagyon könnyű lezárni vagy legalábbis zavart okozni rajta. Volt már példa hasonlóra: az 1973-as, jom kippuri háborúban Egyiptom hadihajókkal vonta blokád alá a szorost, hogy elvágja Izraelt vörös-tengeri kijáratától.
Ennek köszönhető, hogy az apró, de stratégiai elhelyezkedésű Dzsibuti az az ország, ahol jól megfér egymás szomszédságában nyolc (!) különböző nemzet katonai bázisa.
Van itt saját támaszpontja az Egyesült Államoknak, az Egyesült Királyságnak, Franciaországnak, Olaszországnak, Spanyolországnak, Németországnak, sőt Kínának, Japánnak és – készülőben – Szaúd-Arábiának. A kivételes katonai jelenlétet és együttműködést egyetlen közös cél indokolja: a hajózás biztonságának garantálása a térségben. Ez azonban nem is olyan egyszerű feladat.
Szűkössége miatt a Báb el-Mandebet néhány hadihajóval vagy aknazárral könnyedén blokád alá lehetne vonni, csakhogy megfelelő erővel – ebben pedig, mint láthattuk, nincs hiány – ugyanilyen könnyen fel is lehetne szabadítani. Sokkal nagyobb kihívást jelentenek viszont az elszórt és kiszámíthatatlan támadások. Korábban már főként az Ádeni-öbölben garázdálkodó szomáliai kalózok is bizonyították, hogy milyen komoly fejtörést tudnak okozni, de őket még sikerült megfékezni. Most náluk jóval komolyabb társaság, a jemeni húszik veszélyeztetik a vizeket, állításuk szerint Izrael gázai hadműveleteiért. Az utóbbi hónapokban többször is kereskedelmi és katonai hajókat vettek célba a legváltozatosabb módszerekkel: kisebb, mozgékony csónakokkal rohanták le, rakétákkal lőtték vagy drónokkal mértek csapást. A Vörös-tenger hajózásának biztosítására egy új nemzetközi koalíció is alakult – ennek Kína például nem tagja –, amely nemcsak védekezett, de attól sem riadt vissza, hogy a jemeni szárazföldön lőjön húszi célpontokat.
Miért fontos Magyarországon, hogy mi folyik egy távoli szorosban?
Azért, mert a károkat máris saját bőrünkön – és pénztárcánkon – érezhetjük.