A 2015-ös nagy migrációs válság óta nem mérséklődött érdemben az illegális bevándorlás Európában, amely főként a nyugati államokat érinti. Ezek azok az országok, ahol gond nélkül befogadják a papírok nélkül érkezőket, legtöbbször abban a reményben, hogy majd velük csillapítják a súlyos munkaerőhiányt. Ezeket a reményeket azonban már évek óta megcáfolják a hivatalos adatok, amelyek szerint nem kell dolgozniuk a migránsoknak, a temérdek segélyből is vígan élnek. Munka és képzések helyett pedig az utcán randalíroznak és az őslakosokat zaklatják.
Videón, hogyan esett el a migránspárti Nyugat-Európa
Az illegális migráció megállítása helyett a nyugat-európai országok és Brüsszel inkább még tovább ösztönözné a migránsok beáramlását, azt remélve, hogy ezek az emberek enyhítik majd a súlyos munkaerőhiányt. Csokorba szedtük a nyugati államok migrációs politikájának eredményeit.

Vagy éppen boltokat fosztogatnak. A videót megosztó felhasználó gúnyosan megjegyezte, hogy az egyik bevándorló éppen megmutatja a képességeit az embereknek.
További Külföld híreink
Ezek a szürreális jelenetek ma már mindennaposak Franciaországban, amely éppen nyáron készül megrendezni a következő olimpiát.
Az alábbi videó pedig azt mutatja meg, hogy miért éri meg olyan sok embernek Európába költöznie papírok nélkül. Ellátást kapnak, szállodában lakhatnak, alanyi jogon nem kevés pénzt kapnak, ezeket pedig mind az adófizetők finanszírozzák. A migránsok gyakran még kérkednek is azzal, hogy mi várja őket Európában.
Borítókép: Illegális migránsok várakoznak, hogy beléphessenek az Európai Unióba (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Grönlandért a játszma folytatódik, Zelenszkij Davosban, Venezuela átalakul, Olaszországban migrációs szigorítások jönnek
Napi összefoglaló.

Zöld út a Babis-kormánynak
A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

Szijjártó Péter: Békéscsaba mára nagyon beindult, mivel a magyarok pénzéből Magyarországot fejlesztjük, nem Ukrajnát
A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

Migrációs szigorítások jönnek Olaszországban
A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Grönlandért a játszma folytatódik, Zelenszkij Davosban, Venezuela átalakul, Olaszországban migrációs szigorítások jönnek
Napi összefoglaló.

Zöld út a Babis-kormánynak
A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

Szijjártó Péter: Békéscsaba mára nagyon beindult, mivel a magyarok pénzéből Magyarországot fejlesztjük, nem Ukrajnát
A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

Migrációs szigorítások jönnek Olaszországban
A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!