Oroszország nem fog háborúzni a NATO-val, de követeli, hogy vegye figyelembe az érdekeit – szögezte le Vlagyimir Putyin a TASZSZ orosz állami hírügynökség közlése szerint. Az orosz elnök szerdán a Tveri terület katonai pilótáival találkozott. Kiemelte, nem fogja megtámadni sem Lengyelországot vagy Csehországot, de még a balti államokat sem. „A gondolat, hogy megtámadunk egy másik országot, teljesen nonszensz” – fogalmazott.
Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit
Ostobaságnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök azokat a kijelentéseket, amelyek szerint Oroszország támadást tervet a NATO ellen. Közlése szerint nincs szó ilyen tervekről, és a nyugati politikusok célja csupán az, hogy megfélemlítsék saját lakosságukat. Putyin egyúttal súlyos következményekre figyelmeztetett arra az esetre, ha Nyugatról érkező F–16 típusú vadászgépeket vetne be Ukrajna az orosz–ukrán háborúban.

Putyin szerint a nyugati politikusok effajta kijelentéseinek célja, hogy „megfélemlítsék saját lakosságukat”.
Emlékeztetett, a katonai kiadásokra vonatkozó adatok sem támasztják alá az orosz támadásra vonatkozó állításokat. Közölte, 2022-ben az Egyesült Államok 811 milliárd dollárt fordított katonai kiadásokra, míg Oroszország csupán 72 milliárd dollárt. „Nem Oroszország haladt a NATO-országok határai felé, hanem fordítva” – húzta alá Putyin.
Figyelmeztetett ugyanakkor, ha a Nyugat F–16 típusú vadászgépeket szállít Ukrajnának, az orosz csapatok lelövik őket – „legitim célpontokká” válnak akkor is, ha harmadik országok területéről indítják azokat.
További Külföld híreink
Putyin szerint az harctéri helyzeten egyébként sem változtatnának a vadászgépek. Hozzátette, a Nyugatról Ukrajnába érkező más repülőgépek ugyanarra a sorsra fognak jutni, mint mostanában is a tanok, a páncélozott járművek, a rakétakilövők és egyéb katonai felszerelések. „Megsemmisítjük őket” – szögezte le.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök a parlamenti pártok Moszkvában 2024. március 19-én (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Bobiljov)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Bravó, Andrej Babis! + videó
A miniszterelnök egy új bejegyzéssel jelentkezett.

Még mindig Koppenhága miatt őrjöngenek a brüsszeliták, ezúttal a dánok fenyegették meg Orbán Viktort
Mette Frederiksen támadta a miniszterelnököt, amiért Magyarország továbbra is kitart vétójoga mellett Ukrajna ügyében.

Brüsszel háborúpárti narratívája életveszélyes + videó
Ifj. Lomnici Zoltán szerint a háború minden lépése az atomfegyverek árnyékában zajlik.

Olaszországban továbbra is teljes a készültség a tüntetések miatt
Ellenőrzik a Rómába vezető autósztráda-kapukon belépő járműveket, vasút- és metrómegállókat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk