A Bostontól 25 mérföldre délre fekvő Brockton High School túlterhelt tanárai közben saját biztonságukat féltve inkább szemet hunynak az erőszak felett, miután több alkalmazottat brutálisan megvertek a diákok, miközben megpróbálták megállítani a dulakodást, hívja fel rá a figyelmet a V4NA hírügynökség.
A gyerekek unaloműzésből verekedést rendeznek két diák között például a folyosón, és mindenki ezt nézi
– mondta Jamal Gooding, a Massachusetts állambeli Brockton egyik aktivistája, aki szülőkkel és diákokkal beszélgetve próbál segíteni a helyzet megoldásában. Gooding a The Postnak hozzátette, hogy ezek a verekedések még több erőszakot váltanak ki, és fennáll a veszélye, hogy halálos kimenetelűvé válnak.
Ha valaki veszít a verekedésben, akkor másnap a barátai el akarják kapni azt, aki megverte őt. De ők már nem egyszerűen ököllel verik egymást, hanem fegyverhez is nyúlhatnak
– emelte ki.
Cliff Canavan, a Brockton High School matematikatanára azt mondta, mindennaposak a verekedések a folyosón, tavaly eltört a karja, amikor egyszer közbeavatkozott. Akkor egy eszméletlen diákot rúgtak épp fejbe. Azóta az erőszak olyan mértékűvé vált, hogy tanártársaival már nem próbálnak közbeavatkozni.
„Ha a folyosón vagyok, és verekedés tör ki, nem avatkozom bele. Megfordulok és a másik irányba megyek. Mert nem akarom magam olyan helyzetbe hozni, hogy újra súlyosan megsérüljek” – mondta.
Canavan sérülése ráadásul csak egy a brocktoni tanárok által elszenvedett sérülések hosszú sorában.
– Néhány éve verekedés tört ki az egyik természettudomány-tanár barátom osztálya előtt. Őt leütötték, és olyan erősen verte be a fejét, hogy agyi sérülést szenvedett. Soha többé nem lesz képes tanárként dolgozni, többé nem vezethet autót. Nagyon sötét napszemüveget visel állandóan, mert a fénytől hasogató fejfájást kap. Ez borzalmas – mondta el Canavan.
Egy másik tanárnak megrepedt három porckorong a hátában, amikor egy verekedés közben ellökték, és egész évre kiesett a munkából, egy hét hónapos várandós teremfelügyelőt pedig a falnak lökött egy diák.
Egy februári rendkívüli iskolai bizottsági ülésen Canavan több tanártársával együtt beszámolt arról a káoszról, amellyel nap mint nap szembesülnek. Elmondták, hogy a diákok verekednek, drogokkal kereskednek és kábítószereznek, és az egyik tanár szerint szexelnek az üres osztálytermekben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!