A miniszterelnök kitért a progresszív politika veszélyeire is, hangsúlyozva, hogy a progresszív külpolitika káoszt és zűrzavart okoz. Orbán Viktor ugyanakkor már akkor kiemelte: biztos benne, ha Donald Trump lenne az Egyesült Államok elnöke, nem lenne háború Ukrajnában.
Térjen vissza elnök úr, és hozzon nekünk békét!
– hangsúlyozta.
2022-ben volt az első CPAC Hungary
A több évtizedes hagyománnyal bíró, alapvetően amerikai rendezvény 2022-ben látogatott el Európába. Magyarországon sikeres, széles támogatottságú jobboldali kormányzás folyik, így aztán – ahogy Orbán Viktor említette beszédében – van fedezet a kormányzó erő szavai mögött, mégpedig a politikai siker. Ez – az akkor – tizenkét év már annyi idő, hogy – számolva persze a hazánkat és a kormányfőt érő nemzetközi kritikák pr-erejével – Amerikában is felfigyelnek rá a kissé lendületet vesztett republikánusok. A magyar kormányfő ezután úgy folytatta, a recept nyílt felhasználású, szabadon elvihető, amely a következő 12 pontból áll:
Első pont, hogy a saját szabályaink szerint kell játszani. Aki pedig nem a saját szabályai szerint játszik, az bizonyosan veszíteni fog. A második pont, hogy nemzeti konzervativizmust kell érvényesíteni a belpolitikában. Ebből adódik a harmadik pont, azaz a nemzeti érdek képviselete a külpolitikában.
A negyedik pont Orbán Viktor szerint, hogy legyen médiája a jobboldalnak, ugyanis a progresszív baloldal őrültségeit csak így lehet bemutatni – szögezte le. A kormányfő kifejtette: a modern nyugati média a baloldal álláspontjához igazodik.
A miniszterelnök megjegyezte, estig sem érne a végére, ha össze akarná számolni, hány médium támogatja az amerikai demokratákat, a republikánusok médiája pedig nem veszi fel velük a versenyt. Az ötödik pont: leplezd le az ellenfeleid szándékát! A magyar miniszterelnök úgy véli, ehhez tabukat kell dönteni.
Nem a ma, hanem a holnap tabuit
– tette hozzá. – Már azelőtt nyilvánosságra hozzuk, mit akar tenni a baloldal, mielőtt megtennék – mondta.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!