Az ENSZ emberi jogi hivatala, amely az áldozatok számát ellenőrzi, azt mondta, hogy
májusban legalább 174 civil halt meg és 690 sebesült meg, több mint felét a harkivi harcoknak tulajdonítják.
„A Nemzetközi Migrációs Szervezet becslései szerint legalább 18 100 ember kényszerült újonnan lakóhelye elhagyására Harkiv térségében” – jegyezte meg Msuya.
Mint ismert, Oroszország május 10-én indított újabb offenzívát az északkeleti Harkiv régióban, amelynek eredményeként az elmúlt 18 hónap legnagyobb területi nyereségeit érte el.
Msuya elmondta, hogy az ENSZ és humanitárius partnerei több mint 12 000 embernek nyújtottak segítséget, többek között élelmiszert, ruhát és készpénzt biztosítottak számukra egy Harkivban található tranzitközpontban. Hozzátette, hogy a frontterületeken maradt civilek szörnyű körülményekkel néznek szembe.
Sokan el vannak vágva az élelmiszertől, orvosi ellátástól, áramhoz és gázhoz való hozzáféréstől
– mondta Msuya.
Borítókép: Kiégett autóroncs és törmelékek mellett mentők Harkivban 2024. május 14-én, miután orosz rakéta-és siklóbomba-támadás érte a kelet-ukrajnai város egyik lakónegyedét. Ukrán források szerint legalább húsz ember, köztük három gyermek megsebesült (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!