Az ügyben kilenctagúra kibővített legfelsőbb jogi grémium egyhangúlag úgy határozott, hogy az államnak nincs felhatalmazása arra, hogy elrendelje a jesiva tanulók (a vallásos felsőfokú iskolák tanulóinak) toborzásától való általános tartózkodást, és nem lehet tovább pénzt utalni azoknak a jesiváknak, amelyek diákjai nem kaptak felmentést a szolgálat alól.
Döntött az izraeli legfelsőbb bíróság az ultraortodoxok sorsáról
Izraelben az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság egyhangúlag kimondta kedden az ultraortodox hívők katonai szolgálatra való behívásának jogosságát a jogegyenlőség elvére hivatkozva.

Egy nehéz háború közepette az egyenlőtlenség terhe minden eddiginél égetőbb, és a kérdés fenntartható megoldását követeli meg
– írták a bírák arra hivatkozva, hogy jelenleg a katonák életüket is feláldozzák vagy kockáztatják Izraelért, miközben az ultraortodoxok túlnyomó többsége nem viseli ezeket a közterheket.
A legdrágább dologgal, magával az élettel kapcsolatos diszkrimináció a legsúlyosabb diszkrimináció. Az ember hajlandó életét adni hazájának biztonságáért. Ezért cserébe nem vár semmilyen hasznot. Csak azt várja el, hogy mások is úgy viselkedjenek, mint ő
– ítélkeztek a bírók a katonai közteherviselést követelő petíciókra válaszolva.
További Külföld híreink
A bíróság megállapította, hogy jogi keret hiányában nem lehet tovább állami pénzt utalni azon jesiva hallgatóknak, akik nem kaptak katonai felmentést, vagy akiknek a katonai szolgálatát nem halasztották el. A bírák határozatukban azt is megjegyezték, hogy a legfelsőbb bíróság már több mint hét évvel ezelőtt alkotmányellenesnek minősítette a jogegyenlőség súlyos és erőteljes megsértése miatt a biztonsági szolgálatról szóló törvényt, amely lehetőséget adott a jesivákban tanulóknak arra, hogy elhalasszák szolgálatukat mindaddig, amíg teljes felmentést kapnak előrehaladott életkoruk miatt.
A bíróság szerint aláássa a besorolási kötelezettség létét a kormány azon állítása, miszerint a katonai hatóságok mérlegelési jogkört kapnak arról, hogy a lakosság mely csoportjait hívják be szolgálatra, mert a bevonulási kötelezettség egyformán vonatkozik az ország állampolgáraira. A kormánynak ez a véleménye emellett ellentmond a közigazgatási hatóság azon kötelezettségének is, hogy mérlegelési jogkörét méltányosan kell gyakorolnia.
A grémium hangsúlyozta, hogy a biztonsági intézmények sürgősen munkaerőre szorulnak. A Fegyvertestvérek nevű szervezet, a Mozgalom a Kormányzati Minőségért és 241 magánkérelmező fordult petícióval az izraeli legfelsőbb bírósághoz a szerintük fennálló jogsérelem orvoslására. Beadványukban azt állították, hogy a kormány felhatalmazás nélkül döntött egy már érvényét vesztett rendelkezés alkalmazásáról, és a hadkötelezettségre vonatkozó rendelkezéseket az ország elsődleges alaptörvényeiben kell rögzíteni a kneszetben, s azoknak meg kell felelniük a jogegyenlőség elvének.
Az ultraortodox pártok miniszterei és parlamenti képviselői támadták a legfelsőbb bíróság döntését, amelyet a jobb- és baloldali pártok, valamint a petíció benyújtói egy emberként üdvözöltek.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP/Onaldo Schemidt)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor elmondta, miért utazik Törökországba + videó
Orbán Viktor Washington és Moszkva után Törökországba utazik. Gazdasági és politikai tárgyalások várhatóak. A miniszterelnök exkluzív interjút adott a Patriótának.

Trump Jr.: Amerika hátat fordíthat Ukrajnának + videó
Az amerikaiak már nem kérnek a végtelen háborúból.

Paprikaspray-vel támadtak a rablók, többen megsérültek + videó
A rablótámadást a repülőtér egyik termináljának parkolóházában követte el négy férfi. Az eset fennakadást okozott a repülőtér forgalmában is.

Peszkov elmondta, mi lehet a béke akadálya
A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor elmondta, miért utazik Törökországba + videó
Orbán Viktor Washington és Moszkva után Törökországba utazik. Gazdasági és politikai tárgyalások várhatóak. A miniszterelnök exkluzív interjút adott a Patriótának.

Trump Jr.: Amerika hátat fordíthat Ukrajnának + videó
Az amerikaiak már nem kérnek a végtelen háborúból.

Paprikaspray-vel támadtak a rablók, többen megsérültek + videó
A rablótámadást a repülőtér egyik termináljának parkolóházában követte el négy férfi. Az eset fennakadást okozott a repülőtér forgalmában is.

Peszkov elmondta, mi lehet a béke akadálya
A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!