Görögországban is konzervatív győzelem

Mégsem örülhet felhőtlenül a kormánypárt.

2024. 06. 09. 19:35
Athén, 2024. június 9. Szavazólapok az európai parlamenti választásokon egy athéni szavazóhelyiségben 2024. június 9-én. MTI/EPA/ANA-MPA/Alexandros Vlahosz Fotó: Alexandros Vlahosz
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Görögországban is a konzervatív erők végeztek az élen – idézi az Ekhatimerini görög lap az exit poll (szabazóhelyiségből kilépők megkérdezésén alapuló) első eredményeket. Ez alapján így alakul az erősorrend:

  • Új Demokrácia (ND): 27–31 százalék
  • Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza): 13,8–17,2 százalék
  • Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK): 11,5–14,5 százalék
  • Görögország Kommunista Pártja (KKE): 8,4–10,8 százalék
  • Görög Megoldás: 8,4–10,8 százalék
  • Niki: 3,3–5,3 százalék

Emellett még néhány kisebb párt is a mandátumszerzés határán áll. 

Görögországban meglehetősen alacsony részvételről számoltak be: egyes magyarázatok a rendkívüli hőség, mások szerint a politikai kiábrándultság miatt.

Az már a közvélemény-kutatásokból is egyértelmű volt, hogy Kiriakosz Micotakisz kormányfő jobbközép pártja fog az élen végezni. Némileg mégis csalódottak lehetnek, ugyanis a parlamenti választásokhoz képest gyengültek. A jobboldali Görög Megoldás viszont elégedett lehet az eredményével, ahogyan az ultraortodox Niki is. Úgy tűnik, a baloldalon közben szétforgácsolódtak a szavazatok.

Görögország hazánkhoz hasonlóan 21 képviselőt ad az Európai Parlamentbe. Az exit poll adatok alapján azt még nem lehet pontosan megmondani, hogy kinek hány hely jut majd.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.