Jobboldali győzelem az EP-választásokon Németországban

A vasárnap megtartott európai parlamenti választásoknak – elsősorban belpolitikai okok miatt – a megszokottnál nagyobb jelentősége volt Németországban – olvasható a Magyar–Német Intézet oldalán megjelent elemzésben. Mint írják, a szeptemberben esedékes keletnémet tartományi, illetve nagy valószínűség szerint jövő ősszel megrendezett szövetségi választások közelsége, illetve EP-n belüli erőviszonyok sokak által előzetesen megjósolt átrendeződésének fényében a pártok szereplése és a mandátumok eloszlása még inkább felértékelődött. A választásokon végül a várt papírforma szerint a CDU/CSU magabiztosan hozta az első helyet, az uniópártok mögött azonban nem az örök rivális, a szociáldemokrata SPD, hanem a csalódott jobboldali szavazók gyűjtőpártjává váló AfD futott be. A kormány sokat kritizált gazdaság- és migrációs politikája a választói urnánknál is érzékeltették hatásukat. Scholz-kancellár pártja mindössze a harmadik helyet csípte el a nagyot bukó Zöldek, a magát első alkalommal megmérető és rögtön öt százalék fölé jutó baloldali populista BSW és a kormánykoalíció leggyengébb eredményét hozó FDP előtt.

Frankfurt, 2024. június 10. Olaf Scholz német kancellár pártjának, a Német Szociáldemokrata Pártnak a megrongált választási plakátja Frankfurtban 2024. június 10-én, az európai parlamenti választások másnapján. MTI/AP/Michael Probst Fotó: Michael Probst

Az idei választások során az EP 720 képviselőjét választották meg. Az EU legnépesebb országaként Németország ezen helyek több mint hetedét töltheti be, összesen 96 képviselőt delegálva. Idén először Németországban – több EU-s tagállamhoz hasonlóan – a fiatalkorú állampolgárok is szavazhattak a választói korhatár 16 évre csökkentését követően. Itt érdemes megjegyezni, hogy a német tartományok többségében a 16 évesek már eddig is szavazhattak a helyi választásokon, míg Baden-Württembergben, Brandenburgban, Brémában, Hamburgban, Mecklenburg–Elő-Pomerániában és Schleswig-Holsteinben a tartományi választásokra is vonatkozott mindez.

Németországban – a Bundestag-választásokkal ellentétben – 2014 óta nincs minimális bejutási küszöb a pártok EP-be való megválasztásához. A korábbi ötszázalékos, majd rövid ideig érvényben lévő háromszázalékos bejutási küszöböt a Szövetségi Alkotmánybíróság döntésének hatására eltörölték, ennek megfelelően a nagyobb pártok mellett számos kisebb politikai tömörülés is sikerrel pályázhat egy-egy EP-mandátumra.

Így volt ez 2019-ben is, amikor számos kis német párt jutott be az EP-be egyetlen képviselővel. Ennek eredményeként a 2019–2024-es ciklusra 14 különböző német párt küldött képviselőt az EP-be – a legtöbbet a CDU (23), majd a Zöldek (21), illetve az SPD (16). Az idei választások során a Szövetségi Választási Bizottság 35 párt és politikai szövetség indulását hagyta jóvá – 33 országosan mérette meg magát, míg a CDU Bajorország kivételével minden tartományban, a CSU pedig csak Bajorországban indult.

 

Középpontban a béke és a migráció kérdése

A június 9-i EP-választások előtti utolsó meghatározó közvélemény-kutatást (ARD-Deutschlandtrend) a választások előtt mintegy tíz nappal publikálták. A felmérés szerint a szavazatra jogosult megkérdezettek 62 százaléka érdeklődött a választások iránt – ez az érték nagyságrendileg megegyezett a 2019-es választások előtti értékekkel, amikor végül a választópolgárok 61,4 százaléka járult az urnákhoz. Öt év alatt azonban jól érzékelhetően átalakult a német közvélemény percepciója is, ami az Európa és az unió előtt álló kihívásokat illeti. Mindez pedig visszatükröződött a felmérés válaszeredményeiből is: a megkérdezettek legfontosabb megoldandó kérdésekként leginkább a béke biztosítását (26 százalék), a szociális biztonságot (23 százalék) és a migrációt (17 százalék) látták. 

Jelentősen visszaesett ezzel szemben a klíma- és környezetvédelem priorizálása – míg 2019-ben ez a téma az első helyen szerepelt a válaszadók között, addig most már csak a negyedik lett (14 százalék).

Hasonlóan változó trend volt előzetesen megfigyelhető az EU jövőjével kapcsolatos kérdéskör esetében is. A választásokat megelőzően a megkérdezettek 48 százaléka szerette volna, ha a tagállamok a következő években fokoznák együttműködésüket, és több feladatot adnának át az EU-nak – öt évvel ezelőtt ez az arány még 55 százalék volt. Minden hetedik német továbbra is az integráció jelenlegi szintjének fenntartását szeretné, míg harminc százalék támogatja a hatáskörök visszaadását a tagállamoknak; 2019-ben ez az arány még 26 százalék volt. A válaszadók előzetesen szintén erősen megosztottak voltak Ursula von der Leyen (CDU) bizottsági elnökként végzett munkáját illetően: 42 százalék támogatna egy újabb elnöki ciklust, míg szinte ugyanannyi megkérdezett – 41 százalék – elutasítja azt.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje az Európai Parlament brüsszeli épületében az európai parlamenti választások éjszakáján, 2024. június 9-én. Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

 

Huzavona Von der Leyen személye körül

Bármennyire is presztízskérdés az EB elnökének nemzeti hovatartozása, a pártpolitikai szempontok előtérbe helyezése miatt Ursula von der Leyen európai politikai jövője korántsem vehető biztosra – olvasható az elemzésben. Von der Leyen elmúlt öt évben végzett munkájának értékelése nemcsak a szavazókat, de a német pártokat is megosztja. Mindez különösen igaz Sahra Wagenknecht baloldali politikus új pártjának, a BSW-nek és AfD-nek a szavazóira: e két párt szimpatizánsainak többsége – a mérések szerint – közel egyöntetűen utasítja el a jelenlegi elnök újrázását.

Ezzel szemben kevéssé számít meglepetésnek, hogy az uniópártok már jó pár hónappal ezelőtt biztosították támogatásukról Von der Leyent. Ugyanezen időszakban a jelzőlámpa-koalíció (SPD–Zöldek–FDP) pártjai egy sor ellentétes előjelű üzenetet fogalmaztak meg a regnáló bizottsági elnök munkájával és esetleges jövőbeni támogatásával kapcsolatban. 

Ezen a helyen válik fontos kiindulási ponttá a koalíciós szerződés egyik utolsó, kevéssé ismert pontja, amely a hatáskörök előzetes szétosztásával kapcsolatban kimondja, hogy az európai biztos jelölésének joga a Zöldeket illeti, feltéve, hogy a bizottság elnöke nem Németországból érkezik. Mindez azt jelenti, hogy a mostani felállásban a Von der Leyen esetleges támogatásával kapcsolatos kormányzati álláspont kialakításakor de facto az SPD szava lesz a meghatározó.

A szociáldemokraták pedig már most komoly követeléseket fogalmaztak meg a leendő EB-elnökkel szemben. A pártvezetés által megfogalmazott nyilatkozat egyértelműen állást foglal az Európai Néppárt (EPP) és Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakcióinak esetleges jövőbeni együttműködéséről, utóbbi pártcsaládra utalva a dokumentum leszögezi: 

Az Európai Bizottság olyan elnökét, aki a demokrácia és a jogállamiság ellenségeinek támogatására támaszkodik, az európai szociáldemokrácia nem fogja támogatni.

Mindez azonban csak egy a számos, biztonság-, klíma- és a gazdaságpolitikával kapcsolatosan megfogalmazott követelés közül.

Olaf Scholz kancellár látszólag már jóval a tényleges döntéshozatal előtt megpróbált nyomást gyakorolni az EPP-re, ami értelemszerűen kiváltotta az uniópártok nemtetszését. Martin Huber CSU-főtitkár a hétvégi voksolást megelőzően egyenesen arról beszélt, hogy a német nemzeti célokat a kormány kész egyéni pártpolitikai érdekek mentén feláldozni annak érdekében, hogy Von der Leyen helyett egy zöld bizottsági elnököt válasszanak meg.

 

Meglepően pontos előzetes várakozások

A Bundestagban helyet foglaló pártoknak a mostani választások alapvető belpolitikai vetülettel is bírtak. Igazából a magát első alkalommal országos választások keretében megmérető BSW-n kívül az összes pártnak volt miért aggódnia. Igaz volt ez az ellenzék fő erejét adó, hosszú ideje a legnagyobb támogatottságot magának tudó CDU/CSU esetében is. 

Ugyanis hiába vezetnek minden felmérésben magabiztosan az uniópártok, népszerűségi mutatójuk mértéke hosszú idő óta stagnál 30-35 százalék között, a kormánypártok soha nem látott mélyrepülése és széles körű elutasítottsága ellenére. Mindez pedig komoly kritikája a Merkel-korszak után a pártot egykori konzervatívabb énjének irányba megreformálni szándékozó Friedrich Merz pártelnök munkásságának.

Ezzel szemben a kormánypártoknak előzetesen talán már az is jó eredménynek tűnhetett, amennyiben csak csekély mértékben veszítenek képviselői helyeket. Az FDP számára az ezúttal nem számító, de szimbolikus okokból túlontúl fontos ötszázalékos küszöb meghaladása volt a cél, míg az SPD és a Zöldek a koalíció legerősebb pártjának kétes címéért szállhattak versenybe – előzetesen 14-15 százalék körül mért támogatottság tudatában. Bár az EP-választásokat sokszor jellemzően a regnáló kormányok megbüntetése és az országos politikában nem feltétlenül támogatott politikai entitásokra való átszavazás szokta jellemezni, most mindenképpen egy fokkal komolyabb volt a tétje a szavazásnak Németországban.

A voksolás egyben német belpolitikai térkép a potenciális átrendeződéséről, ezáltal pedig az elkövetkező 15 hónap szövetségi politizálásának az irányáról is szólt. Hiszen ha az AfD – a példa nélküli politikai össztűz és az önmaga által előidézett krízis ellenére – meggyőző eredményt lenne képes felmutatni, illetve a számos elemében szintén rendszerkritikus BSW is sikerrel venné első országos megméretését, úgy az egy ignorálhatatlan intő jel lenne az összes „hagyományos” német párt számára. 

Másfél évvel a szövetségi választásokat megelőzően a politikai erőtér ilyenfajta elmozdulása drasztikus újraértékelésre ösztönözhetné a merkeli politika örökségeként sok kérdésben túlontúl is egymás felé közeledő pártokat. Ez mindenekelőtt az önön konzervatív énjéhez az elmúlt időszakban egyes kérdésekben már lassan visszataláló CDU-ra lehetne igaz, amely tartományi szinten legutóbb a megismételt berlini választások során is megtapasztalhatta, hogy markánsabban konzervatívabb álláspontot képviselve olyan kérdésekben, mint a közbiztonság vagy a migráció, nagyobb sikerrel szólíthatja meg újra a párttól korábban elpártolt szavazókat.

 

Esélylatolgatás: mennyire határozza meg az AfD politikai jövőjét a mostani időszak?

A választásokat megelőzően az ARD-Deutschlandtrend külön-külön is megmérte – mint ahogy az ma már látszik, meglehetősen pontosan – a meghatározó német pártok támogatottságát az országos és az európai politikai színtéren. Különösen érdekes volt a két kérdésre adott eltérő válaszarány az AfD esetében, amely egyúttal a lenyomatát is adta a párt katasztrofális EP-kampányának. A felmérés – meglepő módon – az AfD-re zúduló politikai össztűz és nyomásgyakorlás ellenére 18 százalékon mérte a pártot a 31 százalékkal vezető CDU/CSU mögött.

Azonban az AfD EP-listájának első két helyezettjével, Maximilian Krah és Petr Bystron képviselőkkel kapcsolatban az elmúlt hetekben napvilágot látott, külföldi befolyásszerzéssel, esetleges korrupcióval és a szélsőjobboldali nézetekkel kapcsolatos ügyek láthatólag számos potenciális szavazót eltántorítottak a párttól az európai színtéren. A választások előtt egy héttel a válaszadók mindössze 14 százaléka kívánta voksát a Krah vezette listára leadni. 

A kormánypártok népszerűsége a vasárnapi voksolást megelőzően az elmúlt hónapokban tapasztalt szinten stagnált mindkét kérdéskör esetében – a három párt támogatottsága együttesen (SPD 15 százalék, Zöldek 14 százalék, FDP négy százalék) is csak néhány százalékponttal haladta meg a Friedrich Merz vezette uniópártok népszerűségét. Fentiek, illetve a Wagenknecht-párt látszólag öt-hat százalék körül beálló támogatottságának fényében az AfD pártvezetése számára látszólag a lehető legrosszabbkor jött – a kármentés jegyében még a nyilvános fellépésektől is eltiltott – a listavezetőjének legújabb botránya, melynek hatására néhány héttel a vasárnapi választásokat megelőzően még az Identitás és Demokrácia (ID) frakcióból is kizárták a pártot.

A feladat így adott volt a párt számára: amennyiben az AfD mindezek ellenére tudta volna hozni az előzetesen mért számokat, úgy az mindenképpen erős jelzés lett volna a soron következő három, kelet-németországi tartományban megrendezendő tartományi parlamenti választásokat megelőzően. Ezeket követően Türingiában, Szászországban és Brandenburgban is új tartományi kormány áll majd fel. Néhány hónappal korábban – a közvélemény-kutatások alapján – még az is elképzelhető volt, hogy az AfD éppen ezen tartományi választások hatására tud potenciálisan kitörni a többi hagyományos német párt által köré épített politikai tűzfal (Brandmauer) szorításából.

Az AfD számára egy jó szereplés nagyban meghatározza a párt mozgásterét az európai színtéren is az elkövetkező öt évben. Az ID-frakcióból való kizárását követően a jelenleg pártcsalád nélküli képviselőcsoport tagjai független képviselőkként jóval kevesebb lehetőséggel rendelkeznének, mint egy frakció tagjaiként, ezért az AfD-nek a választások a régi-új potenciális partnerek felé nyitás feltételeinek a megteremtéséről is szóltak – írta a Magyar–Német Intézet oldalán megjelent elemzésében Dobrowiecki Péter.

Borítókép: Olaf Scholz német kancellár pártjának, a Német Szociáldemokrata Pártnak a megrongált választási plakátja Frankfurtban 2024. június 10-én, az európai parlamenti választások másnapján (Fotó: MTI/AP/Michael Probst)