
A háborúpárti Manfred Weber márciusban Kijevben az Európai Pravdának már arról beszélt, hogy Európát „egyfajta hadigazdálkodásra kell átállítani” és a nagy hatótávolságú tüzérségi rendszereket is tartalmazó további uniós fegyverszállításokat hiányolta.
A békepárti álláspont elutasítva
Lapunk megírta, hogy a néppárti elnök azért támadja Orbán Viktort, mert a magyar kormányfő ellenzi leginkább Európában a háborút. A sorkatonasággal kapcsolatos ötletet annak ellenére tagadja, hogy erről már 2017-ben született javaslat. Azt teszi, amit Brüsszeltől már láthattunk a migránskvóta kapcsán: először tagadják, majd erőszakkal megszavazzák.
A Magyar Nemzet már több cikkében is bebizonyította, hogy régóta vágyott terv a kötelező sorkatonaság visszavezetése a németeknél. Németországban Boris Pistorius már többször is a 2011-ben felfüggesztett kötelező katonai szolgálat visszaállítása mellett érvelt. A védelmi miniszter május 27-én bemutatta a terveit pártja elnökségének. Ezek azonban valószínűleg nem kizárólag az önkéntes szolgálatra épülnek, mint ahogyan arról az első hírek szóltak, írta a Kreiszeitung.
Boris Pistorius szerint ugyanis: „Kötelező szolgálat nélkül nem fog működni.” A védelmi miniszter a Zeit Online-nak elmondta, hogy középtávon egy rendeletnek lehetővé kellene tennie, hogy a fiatalokat akaratuk ellenére is szolgálatra kényszerítsék.
Ami Németországban megjelenik, az később uniós szinten is meg fog jelenni.
– mutatott rá a napokban Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója.
A német gyakorlat előbb-utóbb európai gyakorlat lesz, és ez az, ami miatt veszélyes ez a német kezdeményezés, hangsúlyozta a szakértő.
Mint megírtuk, a Weber-tervként elhíresült ötlet első ízben a Junge Union javaslataként a nők és férfiak katonai szolgálatának bevezetésére Európa-szerte 2017-ben jelent meg.

A Bundeswehr Journal beszámolójából kiderül az is, hogy Ursula von der Leyen is részt vett azon az ominózus 2017-es tanácskozáson. Tehát nemcsak, hogy létezik a terv, de nagyon magas politikai szinten tudnak róla.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!