Boris Pistorius már többször is a 2011-ben felfüggesztett katonai szolgálat visszaállítása mellett érvelt. A védelmi miniszter május 27-én bemutatta a terveit pártja elnökségének. Ezek azonban valószínűleg nem kizárólag az önkéntes szolgálatra épülnek, mint ahogyan arról az első hírek szóltak, írta a Kreiszeitung.

Kommunikációs szempontból most vezetik fel a sorkatonaság visszaállítását, mondta el lapunknak Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója.
A német médiában olyan közvélemény-kutatások jelennek meg, hogy a németek fele már támogatja a sorkötelezettség visszaállítását. Pistorius viszi ezt a hangot, amelyet Manfred Weber is támogat.
– jelentette ki a szakértő.
„Kötelező szolgálat nélkül nem fog működni”
Pistorius több mint húszezer új katonát akar toborozni, hogy pótolja a Bundeswehr létszámhiányát és növelje védelmi képességeit. E cél elérése érdekében a védelmi minisztérium a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetésében bízik. A német lapok korábban az önkéntességet emelték ki,
Boris Pistorius azonban egyértelművé tette: „Kötelező szolgálat nélkül nem fog működni.”
A védelmi miniszter a Zeit Online-nak elmondta, hogy középtávon egy rendeletnek lehetővé kellene tennie, hogy a fiatalokat akaratuk ellenére is szolgálatra kényszerítsék.
Ami Németországban megjelenik az később uniós szinten is meg fog jelenni.
– mutatott rá a szakértő.

A német gyakorlat az előbb-utóbb európai gyakorlat lesz, és ez az ami miatt veszélyes ez a német kezdeményezés, hangsúlyozta Kiszelly Zoltán.
Azért van szükség a sorkötelezettség bevezetésére – nyilván a választás után – hogy mire az ukránok elfogynak és a mostani nyugati katonák elfogynak addigra legyen kit a húsdarálóba küldeni, figyelmeztet a szakértő.

Több országban már visszaállították a sorkatonaságot de így az európaiak nem mondhatják, hogy nem tudták. Arra hivatkozhatnak később, hogy szó volt róla, ennek tudatában szavaztak az uniós polgárok, ezt Manfred Weber is elmondhatja, mutatott rá a szakértő.
Jövőre át szeretnének az unióban térni a többségi szavazásra, és ezért is fenyeget az európai sorkötelezettség mert a kül-és biztonságpolitikában is át akarnak térni minden kérdésben a többségi szavazásra.
– tette hozzá.
Kiszelly Zoltán arról is beszélt, hogy emellett ősztől lesz egy ún. uniós hadügyminiszter, hivatalosan védelmi biztos, aki most még csak a fegyverbeszerzéseket koordinálja, de azt láthatjuk majd, hogy esetleg később a kiképzést is.
A németországi újbóli sorkatonaság ötlete Alexander Müller, a Bundestag FDP-frakciójának védelempolitikai szóvivője részéről erős ellenállásba ütközött. Müller egyértelműen ellenezte a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetését, amelyet „a szabadság és a polgári jogok masszív megsértésének” nevezett.