Dobrev szerint a jelölt személyéről szerettek volna tárgyalni a polgármesterrel, de Pikó nem vette fel a telefont, nem válaszolt az üzeneteikre és teljesen elérhetetlenné vált. Állítása szerint a DK már csak a plakátokról értesült, hogy a polgármester Horváth Alexandert támogatja.
Mi a választás tétje Józsefvárosban?
Tavaly is szoros volt az eredmény ebben a körzetben, csak 36 szavazattal kapott többet Horváth, mint a kormánypárti jelölt. Ha a Fidesz jelöltje, Pálovics Emese most revansot tud venni, akkor nehéz évek várnak Pikóra: a vasárnapi választás eredménye évekre meghatározhatja a józsefvárosi képviselő-testület működését.
Erről beszélt Ferencz Orsolya is az alábbi videóban, kijelentve, hogy
Pikó András végig tudta, hogy politikustársa, jelöltje, már megválasztott képviselőként vett részt drogbulikban, vagyis Pikó András és Horváth Alexander végighazudták a kampányt.
Így aztán Pikó András polgármesteri legitimációjának vége - közölte az országgyűlési képviselő.
A tavaly júniusi önkormányzati választáson Pikó Andrásék (C8–Momentum–DK–Párbeszéd–Szikra–LMP) tíz mandátumot nyertek, a Fidesz hatot, az MSZP egyet, és függetlenként jutott egyéni mandátumhoz az MSZP helyi elnöke, Camara-Bereczki Ferenc Miklós.
A polgármester frakciójának így önmagában, az MSZP-sek nélkül is megvolt a többsége.
Ha az időközi választást a Fidesz nyeri, akkor már csak kilenc mandátuma lesz a kerület vezetését adó frakciónak, hét a Fidesznek, és ott van a két MSZP-s képviselő: Camara-Bereczki, valamint Szili-Darók Ildikó. Ettől kezdve a polgármesternek minden egyes minősített többséget igénylő döntésnél szüksége lesz legalább az egyik szocialista képviselő szavazatára, azaz az MSZP lehet a mérleg nyelve a képviselő-testületben. Ezentúl az egyszerű többséget igénylő döntéseket is tudja blokkolni az MSZP.
Vasárnap Hajdú-Bihar vármegyében, Kismarján időközi polgármester-választás és képviselőtestület-választás is lesz feloszlás miatt.
Borítókép: Pikó András, a VIII. kerület polgármestere (Fotó: MTI/Mohai Balázs)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!