Többen azt mondták a Vöröskereszt munkatársainak, hogy szüleik azért indították őket útnak egyedül, hogy jobb életük legyen, függetlenül attól, hogy az illegális útvonalak rendkívül veszélyesek. Az egyik hajón például 14 olyan migráns utazott, akiket kihűlés vagy kiszáradás miatt kórházba kellett vinni, olyan sokáig hányódtak a nyílt vízen. Akad köztük olyan is, akinek az állapota még mindig kritikus.
A jobboldali Vox szerint az, hogy ezen a héten ilyen sokan érkeztek ismét Spanyolországba már a szocialista (PSOE) kormány öngyilkos befogadáspolitikájának eredménye. Pedro Sánchez kormányfő ugyanis elérte, hogy az autonóm közösségek önként befogadjanak közel négyszáz, a Kanári-szigetekre szülei nélkül érkezett gyereket. Őket a következő hónapokban átszállítják a félszigetre és elosztják őket a régiók között. A Vox szerint emiatt csak nőni fog az illegális migrációs nyomás és menekültek tömeges érkezésével kell számolni.
A Santiago Abascal vezette párt úgy gondolja, hogy a baloldal a gyerekek régiók közötti elosztásának jóváhagyásával csak azt éri el, hogy Spanyolország még vonzóbb célállomás lesz az afrikai bevándorlók számára, és még több szülő teszi fel majd a gyerekét a maffia által indított hajókra. Különösen annak fényében, hogy a Sánchez-kormány a bevándorlási törvény módosításával hamarosan még több kiskorút fog rákényszeríteni a regionális kormányokra, hogy így tehermentesítse a kanári-szigeteki befogadórendszert, ami háromszor annyi gyereket lát el, mint amennyire tervezték.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!