A mai plenáris ülésen fog eldőlni Ursula von der Leyen sorsa, aki az Európai Bizottság vezető pozíciójára vágyik, és ez lenne a második mandátuma. Ám több tényező is beárnyékolja a mai szavazást, a brüsszeli politikus botrányt botrányra halmoz és még a leghűségesebb követői sem biztosak a győzelmében.
A magyar békemissziót támadta az EP-ben elhangzott beszédében Ursula von der Leyen
Az Európai Parlament titkos szavazáson ma dönt Ursula von der Leyen sorsáról. A botrányt botrányra halmozó politikus a második ciklusát kezdené meg az Európai Bizottság elnöki posztján. A vitában von der Leyen és Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője is Magyarországot támadta.
A szavazás előtt a háborúpárti vezető beszédet mondott Strasbourgban az új Európai Parlament előtt, és ismertetett várható politikai prioritásait azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb törvényhozót meggyőzze, hogy támogassa őt.
A beszéde elején Ursula von der Leyen felelevenítette az elmúlt öt év kulcsfontosságú pillanatait és szót ejtett a napjaink nehézségeiről is.
Öt évvel ezelőtt álltam itt és az önök bizalmát kértem. Példátlan öt év volt az unió történelmében. Nem fogom elfelejteni, amit David Sassoli mondott halála előtt: hogy egy egységes Európát szeretne.
Ursula von der Leyen úgy fogalmazott: első prioritás a jólét és a versenyképesség lesz.
Azért lettem politikus, hogy változást tudjak elérni. Soha nem fogom ölbe tett kézzel nézni, hogy az Európát lerombolják kívül és belül. Itt állok, készen arra, hogy a demokratikus erőkkel a víziómat véghez vigyem.
Ursula Von der Leyen most a második hivatali ciklusra való pályázása részeként egy sor politikai ígéretet sorolt fel. Ezek között szerepelnek az adminisztratív terhek csökkentésére vonatkozó kötelezettségvállalások, valamint egy tiszta ipari megállapodás, amely nyilvánvalóan az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekből álló, bár ellentmondásos Green Deal újragondolása.
Biztosítani akarjuk, hogy az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség korszaka egyszer és mindenkorra véget érjen
– mondta és Vlagyimir Putyin orosz elnök „zsarolásáról” is beszélt.
Ursula von der Leyen nem mulasztotta el ezúttal sem Magyarországot támadni. Orbán Viktor békemisszióját is megemlítette beszédében, amely keretén belül egyebek mellett nemrégiben Moszkvába és Kijevbe is elutazott a magyar miniszterelnök, hogy a háborúban levő mindkét féllel találkozzon és tárgyalást folytasson, a béke érdekében.
A háborúpárti Ursula von der Leyen a békemisszióra megbékélési misszióként utalt.
Ez az úgynevezett békemisszió nem volt más, mint egy megbékélési misszió! Ez egy egyszerű megbékélési misszió volt!
– mondta, majd hozzátette:
Senki sem akarja jobban a békét, mint Ukrajna népe, egy igazságos és tartós békét egy szabad és független ország számára
„Európa Ukrajna mellett fog állni, amíg csak szükséges, ez a mi üzenetünk”– adta mindenki tudtára a brüsszeli politikus.
Az Európai Unió védelmi kilátásairól is beszélt a politikus.
Európa kötelessége Európát megvédeni. Itt az ideje, hogy megteremtsük a valódi védelmi Uniót.
Ez eddig nem képezte az EU munkájának részét, és elmondása szerint továbbra is elkötelezett a NATO mellett, amelyet a védelem alappillérének nevezett, így a hangsúly a hadiipar egységes piacának kiépítésén és a közös európai projektek finanszírozásán van.
Meg kell teremtsük a védelem egységes piacát.
Beszéde után Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője szóltal fel.
Ma Ursula von der Leyent kell megválasztanunk. Az ő programja a megfelelő program az elkövetkező évekre. Orbán Viktor, Marine Le Pen megosztja Európát, pedig az európaiak egységet akarnak.
– mondta, majd hozzátette:
Erős üzenetet kell ma küldenünk, hogy egységesek és határozottak vagyunk Európában.
Pérez Garcia Iratxe, az S&D részéről figyelmeztette Ursula von der Leyent, hogy támogatásuk több feltételhez kötött.
A szélsőjobboldal erősödésével egyidejűleg fontos megvizsgálni a saját lelkiismeretünket...azt kérjük, hogy olyan tervet kínáljon, ami véget vet az egyenlőtlenségeknek. Csak így támogathatjuk Önt.
– szögezte le a képviselő.
Jordan Bardella, a Patrióták Európáért pártcsalád vezetője azt mondta, hogy ellenzi a „büntető ökológiát" és a tömeges migrációt, valamint azt is, hogy Ursula von der Leyenre szavazni annyi lenne, mint figyelmen kívül hagyni az uniós választási eredményeket, amelyek „megerősítették a hagyományok és az identitás iránt elkötelezett hazafias erőket”.
Ursula von der Leyen beszédére Deutsch Tamás EP-képviselő is reagált Facebook oldalán:
Von der Leyen szónokol. Háborúpárti, migránssimogató, a nemzeti szuverenitást durván sértő beszéd. Ennyi.
A szavazást egyébként nem csak az árnyékolja be, hogy a támogatói körében sem élvezi mindenki bizalmát Ursula von der Leyen, hanem az is, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap úgy döntött, hogy az Európai Bizottság nem biztosított kellően széles körű hozzáférést a nyilvánosságnak a Covid–19-vakcinaszerződésekhez, és szabálytalanságokat talált a dokumentumok egyes részeinek szerkesztésére vonatkozó indoklásában. Így saját korrupciós botrányába fulladhat bele a háborúpárti politikus.
További Külföld híreink
Mint arról korábban lapunk is beszámolt, ha Von der Leyennek nem sikerül megszereznie a támogatást ezen az egyszeri szavazáson, a tagállamok vezetőinek vissza kell térniük a tárgyalóasztalhoz, és egy hónapon belül alternatív megoldást kell találniuk. Ebben az esetben az új Európai Bizottság megalakulására csak a jövő év elején kerülne sor, a november 1-jei tervezett időpontja helyett.
Ursula von der Leyen egyébként mindent megtesz a fotelért, de két szék közt a padlóra eshet – írta meg a minap a Magyar Nemzet. Mivel az elvben őt támogató pártok képviselőinek egy jelentős része valószínűleg nemmel szavaz az újabb bizottsági elnöki ciklusára csütörtökön, a német politikusnak további támogatókra van szüksége. Éppen ezért az EU-választás óta eltelt napokban Von der Leyen a koalícióján kívüli csoportoknak, köztük a baloldali Zöldeknek udvarolt.
Alice Bah Kuhnke, a zöldek európai parlamenti képviselője úgy fogalmazott:
Ha igennel szavazunk Ursulára, nem ígérjük meg, hogy a következő öt évben mindenre szavazunk. Ez attól függ, hogy követi-e azt, amit a programjába beépített.
Eközben a jobboldali Európai Konzervatívok és Reformerek, Georgia Meloni olasz miniszterelnök politikai családja megosztott Von der Leyen támogatását illetően.
Sok múlik még Von der Leyen csütörtök reggeli beszédén – mondta egy parlamenti tisztviselő. Hozzátette:
Egyéni ígéreteket tett külön találkozókon. Lássuk, hogyan tudja ezt egyetlen koherens szövegbe önteni.
Az ECR-rel való megállapodás ráadásul a liberálisok szavazatainak elvesztéséhez vezethet. Így még nehezebb dolga van a jelöltnek a megállapodásra.
Ursula von der Leyen bajban érzi magát. Rezeg a léc, hiányoznak a szavazatok
– írta a közösségi médiában Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő. A Fidesz politikusa szerint ezért aztán már minden mindegy alapon kampányol. Igazi globalista meggyőződésű, háborúpárti brüsszeli bürokrataként a politikai túléléséért folytatott kampányában elő is vette az ilyenkor arrafelé használatos aduászt: vadul nekitámadt a szuverenista, patrióta és békepárti erőknek, politikusoknak.
Frakciókon átívelő háborúpárti koalíciót szervez maga mögé, közben Orbánt gyalázza, Magyarországot támadja és hazánk ellen akar újabb büntetőintézkedéseket hozni
– húzta alá Deutsch Tamás.
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján tartott sajtóértekezleten 2024. június 28-án hajnalban (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezŐrizetbe vették a magdeburgi karácsonyi vásár elleni terrortámadás gyanúsítottját
Az 50 éves muzulmán hátterű migránst szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően.
Megdöbbentő adat jött a karácsonyi utazásokról
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Magyar EU–elnökség: politika és kultúra kéz a kézben
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
Tudatosan megtervezett, előkészített terrorcselekmény volt a magdeburgi támadás
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szánthó Miklós: Mélyről jön és drámai a patriótákat repítő elégedetlenség
Kiderült a titok, Závecz Tibor kétségbeesve magyarázta a bizonyítványát
Villámgyors és takarékos ünnepi vacsora: sajtos-almás göngyölt csirkemell
Szívszorító hír érkezett a magdeburgi támadással kapcsolatban
13 ellenállhatatlanul omlós sült hús a karácsonyi vacsorára
A Mol-vezérnek elege lett, fillérekért osztogatták a luxusautókat, már magyar áldozata is volt a vámháborúnak - a legolvasottabb pénz- és tőkepiaci hírek 2024 júliusban
Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
Ezt mondta Haaland Guardioláról a Manchester City újabb kínos bukása után
Olaf Scholz Magdeburgba utazott, csaknem elkergették a feldühödött emberek + videó
Már látni, merre eshet a hó karácsonykor + videó
Német hatóságok: Így juthatott be a térre a támadás elkövetője Magdeburgban
Itt van a britek háborús bejelentése
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezŐrizetbe vették a magdeburgi karácsonyi vásár elleni terrortámadás gyanúsítottját
Az 50 éves muzulmán hátterű migránst szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően.
Megdöbbentő adat jött a karácsonyi utazásokról
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Magyar EU–elnökség: politika és kultúra kéz a kézben
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
Tudatosan megtervezett, előkészített terrorcselekmény volt a magdeburgi támadás
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.