Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A NATO továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége

A honvédelmi miniszter attól tart, a háború elhúzódik és a NATO egyre jobban bevonódik a konfliktusba.

Forrás: MTI2024. 07. 10. 21:42
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után Washingtonban 2024. július 10-én. Forrás: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A NATO továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége, amely kész és képes megvédeni magát és tagjait” – jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után Washingtonban. A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki azt mondta, az idén 75 éves védelmi szervezetnek minden korábbinál több és jelentősebb biztonsági kihívással kell szembenéznie.

Az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus globális biztonsági feszültséget okoz, amelynek hatását egyaránt megérzik a tagországok és a szövetség egésze – tette hozzá. Megítélése szerint ebben a helyzetben a csúcstalálkozó általános célja a transzatlanti egység megerősítése.

Beszámolt arról, hogy a tárgyalások Ukrajna támogatása, a kollektív védelem megfelelő demonstrálása, valamint a csendes-óceáni partnerországokkal és az Európai Unióval folytatott együttműködés körül körvonalazódtak. Azt mondta, hogy a szövetségesek megerősítik elköteleződésüket Ukrajna támogatása mellett.

A miniszter úgy látja, hogy ezek az erőfeszítések sok esetben éppen a háború meghosszabbításának lehetőségét hordozzák magukban. Az ukrajnai koordinációs szerepvállalás, valamint a többéves pénzügyi kötelezettségvállalás egyre jobban bevonja a NATO-t a konfliktusba. Magyarország ebben az eszkalációhoz vezető folyamatban nem vesz részt, és – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök megállapodott a NATO jelenlegi és következő főtitkárával – sem pénzt, sem katonát nem ad ezekhez a kezdeményezésekhez – hangsúlyozta. Hozzátette: Magyarország cserébe nem akadályozza meg, hogy a többi szövetséges véghez vigye ilyen irányú szándékait. A miniszter kifejtette, a NATO 75 éve azért jött létre, hogy megvédje közösségét. Az ehhez szükséges erőt azonban a szövetségesek saját nemzeti haderői adják, ezért kiemelten fontos ezek erősítése és fejlesztése. Úgy folytatta:

Magyarország a meghatározott, GDP-arányosan kétszázalékos védelmi költési szintet már korábban elérte, és ezen belül, a fejlesztésre fordított összegek tekintetében is kiemelkedő, második helyen áll a szövetségesek között, „így elmondható, hogy Magyarország nemcsak elkötelezett, de kifejezetten jól is teljesít”.

A magyar katonák jelen vannak a NATO műveleteiben, és kiveszik a részüket a szövetség megerősítő intézkedéseiből is. Így hozzájárulnak a koszovói, az iraki, valamint a balti országok légtérvédelmét rotációs alapon ellátó missziókhoz, illetve Magyarországon van egy, a NATO parancsnoki rendszerébe illeszkedő többnemzeti hadosztály-parancsnokság és egy többnemzeti szárazföldi harccsoport is – sorolta. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte a magyar gazdaság egyik új és egyre erősödő elemének számító védelmi ipart is, amely értékelése szerint a képességfejlesztéshez kapcsolódóan szintén nagyobb hangsúlyt kap a NATO-ban. A növekvő számú védelmi beruházás és a védelmi innováció több szegmensében elért sikereinek köszönhetően Magyarország akár nemzetközi szinten is jelentős szerepet tölthet be ezen a területen – hangoztatta a honvédelmi miniszter.

Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után Washingtonban 2024. július 10-én (Forrás: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.