Vadim Filaskin, Donyeck megye állami közigazgatásának vezetője azt írta, hogy augusztus 22-én egy halottal és nyolc sebesülttel nőtt az oroszok áldozatainak száma Donyeck megyében, ahol az orosz erők hónapok óta nyomulnak előre. Olekszandr Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója pénteken bejelentette, hogy két ember halt meg és másik öt megsebesült a Herszon városa és a környéke elleni légicsapásokban.
Adok-kapok
A 3. ukrán Önálló Rohambrigád csütörtök éjjeli közleményében tudatta, hogy az ukrán erők visszafoglaltak néhány állást, amelyek addig orosz kézen voltak.
Andrij Bileckij dandárparancsnok közölte, hogy megtámadták az erőfölényben lévő orosz csapatokat, és győztek. Az orosz létszámfölény 2,5-1 arányú volt
– tette hozzá.
Az ukrán vezérkar közölte, hogy többtucatnyi újabb orosz támadást vertek vissza. Napi helyzetjelentésében a vezérkar közölte, hogy összesen 79 támadást jelentettek a kelet-ukrajnai frontokról. A leghevesebb harcok ismét a Donyeck megyei Pokrovszk környékén voltak, ahol az orosz erők megpróbálták megerősíteni és kiterjeszteni előző napi területnyereségüket. Az elmúlt napban az ukrán védőket húsz támadás érte a térségben.
Hasonlóan heves harcokat jelentettek Toreck környékéről is. A jelentések szerint az ukrán erők orosz szárazföldi csapatok több támadását verték vissza, miközben az orosz harci gépek rakétákkal támadtak ukrán állásokat és településeket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!