Olyat mutattak, amit szeretnének láttatni a külvilággal a jövőben, ez az ő álom Franciaországuk. És nem azt, ami Franciaország valójában, amiért a világ népei szeretik Franciaország kultúráját
– fogalmazott a francia alkotmányjogász. Grégor Puppinck szerint a francia kormány az olimpiai megnyitóünnepséget arra használta fel, hogy keresztényellenes propagandát folytasson. Leszögezte, tiltakozni kell azon jelenet ellen, amikor Jézust és a 12 apostolt mutatták be. Kiemelte, nem szabad csendben maradni, amikor a hatalom a kultúrát támadja, ideértve a keresztény kultúrát is.
Puppnick közölte, tiltakoznak a Nemzetközi Olimpia Bizottságnál (NOB), mivel a szervezők nem tartották tiszteletben a világszervezet kérését. Nem lehet politikai vagy vallási propagandát előtérbe helyezni ilyen alkalommal – mondta.
Az alkotmányjogász hozzátette, más, köztük magyar szervezetekkel keresik annak lehetőségét, hogy bírósághoz forduljanak. – Most a legfontosabb, hogy nyíltan kiálljunk az olimpia megnyitóünnepsége ellen – húzta alá. Grégor Puppinck megerősítette azokat a gondolatokat, miszerint a szervezők ezt a muszlim kultúrával szemben nem merték volna megtenni, mert egész életükben bujkálniuk kellene. Kifejtette, a francia baloldal mindig is eltartotta a muzulmánokat, mert azok hatalomra segítik őket és megosztják a társadalmat. Emlékeztetett arra, hogy az olimpiai ünnepség megnyitó napja Jacques Hamele atya születésnapja is egyben. Ő volt az a pap, akinek egy muszlim levágta a fejét 2016-ban egy templomban.
Borítókép: Jelenet a párizsi olimpia megnyitójáról (Forrás: Facebook)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!