Kiemelte, hogy Magyarország ebben a kérdéskörben már korábban is „konstruktívan tartózkodott”, tehát nem értett egyet ezzel, ám nem is akadályozta ennek a missziónak a folytatását. Azonban ez a kiképzés eddig a támogatást nyújtó tagállamok területén valósult meg.
Most egyre több szó esik arról, hogy ezt áthelyeznék Ukrajna területére. Nyilvánvaló az eszkalációs veszély, mindenképpen el kell kerülni az Európai Unió és a NATO belerángatását ebbe a konfliktusba
– magyarázta a miniszter.
Szót ejtett arról is, hogy miközben az Európai Unió nyomást helyez Magyarországra, addig Ukrajna egymás után olyan intézkedéseket vezet be, amelyek diszkriminatívak Magyarország és más országok vállalataival szemben.
























