A nyári szünet utáni első külügyminiszteri tanácsülés zajlik Brüsszelben, Magyarország képviseletében Szijjártó Péter vesz részt a találkozón. A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a sajtó képviselőinek, hogy bár ennek a találkozónak is Budapest biztosított volna helyszínt, a brüsszeli vezetők mindent megtesznek, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Magyarországot szabotálják.
Szijjártó Péter: A háborús pszichózis sokakat elvakít
„A magyar álláspont változatlanul a béke mellett áll ki” – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter.

A politikus az orosz–ukrán háborúról szólva kiemelte, hogy semmit nem változott a brüsszeli vezetők hozzáállása a háborús kérdésekhez.
A legutóbbi tanácsülés óta eltelt egy hónap nem változtatott semmit a Nyugat háborúpárti álláspontján. Itt Brüsszelben azt állítják, hogy a háború területi kiterjesztése nem jár eszkalációs veszéllyel, valamint a Nyugatról kapott fegyverekkel mért csapás is a béketeremtés egyik eszköze
– közölte Szijjártó Péter.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, Zelenszkij igyekszik meggyőzni szövetségeseit az általuk átadott nagy hatótávolságú fegyverekre vonatkozó korlátozások feloldásáról. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselője is támogatja ezt a döntést, amely konkrétan a háború további eszkalációjához vezethet.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy Josep Borrell, az ukrán külügyminiszterrel közösen, a tanácsülésen is folyamatosan nyomást próbált gyakorolni a tagállamokra a fegyverekre vonatkozó korlátozások kapcsán, ám több külügyminiszter is világossá tette, hogy nincsen hatáskörük ilyen jellegű döntés meghozatalára, ez szigorúan kétoldalú kérdés.
Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának, és soha nem is fogunk
– szögezte le Szijjártó Péter.
Említést tett arról is, hogy a találkozó során több tagország ismételten felvetette a szankciók szigorításának kérdését, mivel elmondásuk szerint azok sikeresek, és kiterjesztenék a szankciós politikát az energia területére is. Kijelentette, hogy Magyarország nem ért egyet ezzel, a szankciós intézkedések az energiaágazatban való kiterjesztését pedig kifejezetten ellenzi.
Kitért a németországi késes terrortámadásra is, amely során Solingenben három személy meghalt és többen megsérültek. Elmondása szerint felfoghatatlan, hogy a közelmúlt eseményei után az Európai Unió a migránsok befogadására kötelezné a tagállamokat, és Magyarországot azért bünteti, mert ellenáll az uniós migránspolitikának.
Nem akarunk Solingent, nem akarunk késelést Magyarországon!
– jelentette ki a tárcavezető.
Az EU tétlenül nézi, hogy Ukrajna a magyar és a szlovák energiabiztonsággal szórakozik
Ukrajna Magyarország és Szlovákia nemzetbiztonságát veszélyezteti az orosz Lukoil kőolajtranzitjának ellehetetlenítésével, az Európai Bizottság pedig semmit nem lépett az ügyben – közölte Szijjártó Péter.
A tárcavezető tudatta, hogy ukrán kollégája is részt vett az egyeztetésen, aki hangsúlyosan beszélt a hazája energetikai rendszerét érő orosz támadásokról.
Itt a magyar álláspont egyértelmű. Egy ország energiaellátása nemzetbiztonsági kérdés. Ezért hogyha egy ország energiaellátásának biztonságát veszélyezteti egy másik ország, akkor az a nemzetbiztonsági érdekeit is veszélyezteti a célzott országnak
– szögezte le.
„És pontosan ugyanígy van ez most Ukrajna és Magyarország vonatkozásában is. Ugyanis Ukrajna azzal, hogy az Oroszországból származó magyar olajimport mintegy harmadát gyakorlatilag jogi eszközökkel ellehetetleníti, a magyar energiaellátás biztonságát ássa alá vagy legalábbis állítja jelentős kihívások elé” – figyelmeztetett.
Majd kitért arra is, hogy ugyanígy van ez Szlovákia vonatkozásában is, ahol az orosz olajimport mintegy 40-45 százalékának blokkolásáról van szó Ukrajna részéről.
És el kell mondani, hogy az Európai Bizottság lelepleződött, mert vagy annyira gyenge az Európai Unió, hogy egy nem uniós tagországgal szemben nem tudja megvédeni két tagállam energiabiztonságát, vagy saját maga találta ki ezt az egészet, és éppen Brüsszelből utasították Kijevet erre a magyar és szlovák energiabiztonságot korlátozó lépésre
– jelentette ki.
Szijjártó Péter szerint akármelyik is igaz, „elég kiábrándító, hogy vagy ennyire gyenge az Európai Unió, vagy ennyire arcátlan módon Kijev mögé bújva próbálják a magyar és szlovák békepárti álláspontot változásra kényszeríteni”.
Kiemelte, hogy ő maga és szlovák kollégája is a csalódottságát fejezte ki az Európai Bizottság eljárásával kapcsolatban, és arra is emlékeztetett, hogy mindkét ország jelentősen hozzájárul Ukrajna ellátásának biztonságához.
„Az ukrán villamosenergia-import 42 százaléka jelenleg Magyarországon keresztül érkezik Ukrajnába, és a magyar állami vállalatok jelentős beruházásokat hajtottak végre annak érdekében, hogy az európai és az ukrán hálózatok szinkronizáltan tudjanak egymással működni” – mutatott rá.
„Mindezen intézkedések nélkül Ukrajna villamosenergia-ellátása nem lenne biztonságban (.) És ennek ellenére kellett szembesülnünk azzal, hogy Ukrajna mind a magyar, mind pedig a szlovák energiaellátás biztonságával szórakozik” – tette hozzá.
A miniszter ezután is arról beszámolt, hogy folyamatosak a tárgyalások az orosz szállítókkal és az ukrán rendszerüzemeltetővel arról, hogy milyen jogi megoldással lenne garantálható hosszú távon az ellátás.
„De még egyszer mondom, ebből nem nekünk kéne, hogy feladat adódjon, hanem vagy az ukránoknak kéne visszaállítani az eredeti állapotot, vagy az Európai Uniónak fellépni ebben a kérdésben” – közölte.
Majd kifejtette, hogy eddig mindenféle átmeneti eszközökkel sikerült rövid- és középtávon biztosítani az ellátást, de az energia esetében kizárólag a hosszú távú megoldás elfogadható.
„Ezért természetesen mi tárgyalunk továbbra is, és reméljük, hogy hamarosan olyan megállapodásokra kerülhetnek aláírások, amelyek majd segítik az energiaellátás-biztonságnak a hosszú távú meglétét” – mondta.
További Külföld híreink
Borítókép: Szijjártó Péter (Forrás: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A NATO-főtitkárt győzködte Zelenszkij
Többek között légvédelmi fegyvereket követel az ukrán elnök.

Súlyos követelésekkel állt elő Zelenszkij
Árplafont, szankciókat és persze pénzt is szeretne az ukrán elnök.

Újabb csapást mért Izrael az iráni atomlétesítményekre
Több mint ötven repülőgéppel támadott az IDF.

Soha nem látott veszély fenyegeti a Kis-Küküllőt
A hatóságok figyelmeztetést adtak ki a lakosságnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek

Magyar zászlók ezrei tűnhetnek fel a klub-vb mai rangadóján New Yorkban + videó

Időjárás: elvonul a hidegfront, de nem lesz abban köszönet, ami most jön

„Nem akarjuk folytatni” – üzenték az irányítótoronynak a Boeing 787-es repülőgép pilótái, akik hétfőn visszafordultak a súlyos indiai baleset után

Ez a 3 csillagjegy megvalósítja nagyra törő terveit, amint a Mars belép a Szűz jegyébe

Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves

Megkattant? Az NBA szupersztárja Kínában, harcművészekkel edzi a testét és a lelkét

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Aggasztó hírek derültek ki Kylian Mbappéról

Elpusztulhatnak a fák Újbudán, amelyeket lombritkítás gyanánt megcsonkoltak

Ebből baj lesz: a Paks ellenfele lerománozta Böde Dánielt

A Barca klasszisa nagyon rosszul járhat, ha megvalósul a klub terve
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A NATO-főtitkárt győzködte Zelenszkij
Többek között légvédelmi fegyvereket követel az ukrán elnök.

Súlyos követelésekkel állt elő Zelenszkij
Árplafont, szankciókat és persze pénzt is szeretne az ukrán elnök.

Újabb csapást mért Izrael az iráni atomlétesítményekre
Több mint ötven repülőgéppel támadott az IDF.

Soha nem látott veszély fenyegeti a Kis-Küküllőt
A hatóságok figyelmeztetést adtak ki a lakosságnak.