Orosz üzenet a Nyugatnak, brutális válaszcsapás következik

A külügyminiszter-helyettes szerint Oroszország tudja, hogy a Nyugat már meghozta a döntést, s engedélyezi Kijevnek, hogy orosz belső területeket támadjon. Az orosz politikus szerint ennek brutális következményei lesznek.

2024. 09. 15. 7:59
Military mobility of Ukrainian soldiers in Donetsk Oblast
Ukrán katona az orosz-ukrán háborúban 2024. augusztus 19-én (Fotó: AFP)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak nyilatkozva elmondta, az Egyesült Államok lehetővé teszi Kijevnek, hogy nagy hatótávolságú fegyverekkel csapjon le mélyen az orosz területekre. Moszkva válasza erre brutális lesz – tette hozzá.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes beszédet mond Genfben 2023. március 2-án (Fotó: AFP)
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes beszédet mond Genfben 2023. március 2-án (Fotó: AFP)

A washingtoni, londoni és más helyszíneken lévő ellenfelek egyértelműen alábecsülik annak a játéknak a veszélyét, amelyet továbbra is játszanak

 – mondta Rjabkov.

Amint a miniszterhelyettes a TASZSZ-nak korábban a BRICS médiacsúcs mentén elmondta, Oroszország tudja, hogy a Nyugat már meghozta a döntéseket az orosz terület mélyére irányuló csapásokról, és a megfelelő jelzéseket továbbította Kijevnek.

Mint arról lapunk korábban beszámolt, Vlagyimir Putyin szeptember 12-én kijelentette, hogy a NATO-országok most nem csupán arról tárgyalnak, hogy a nyugati nagy hatótávolságú fegyvereket Ukrajna fegyveres erői bevethetik-e Oroszország ellen, hanem gyakorlatilag az ukrajnai konfliktusban való közvetlen részvételről egyeztetnek.

Az elnök hozzátette: a Nyugat közvetlen részvétele az ukrajnai konfliktusban jelentősen megváltoztatja annak lényegét, és azt jelenti, hogy a NATO-tagországok – az Egyesült Államok és az európai országok – háborúban állnak Oroszországgal. 

Putyin szerint Moszkva az előtte megjelenő fenyegetések alapján fog döntéseket hozni.

A NATO-vezető szerint Kijev támadhat orosz területeket

Ukrajnának megalapozott törvényes és katonai joga van ahhoz, hogy mélyen Oroszország területére is csapásokat mérjen – jelentette ki szombaton Rob Bauer, a NATO katonai bizottságának elnöke Prágában a testület éves ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Minden nemzetnek joga van megvédeni magát, ha megtámadták, és ez a jog nem csak az adott ország határáig érvényes

 – fogalmazott Bauer.

Charles Q. Brown, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője az őt Prágába kísérő újságíróknak azt mondta, az amerikai álláspont a nagy hatótávolságú fegyverekkel kapcsolatban egyelőre nem változott.

Borítókép: Ukrán katona az orosz–ukrán háborúban 2024. augusztus 19-én (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.