Hangos dicséretet kapott Orbán Viktor az EP-ben

– Orbán Viktor és a magyar nép dicséretet érdemel – mondta a Szuverén Nemzetek Európája EP-frakció képviselője.

Forrás: MTI2024. 10. 09. 12:53
Orbán Viktor miniszterelnök 2024. október 9-én Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén ismerteti Magyarország hat hónapos tanácsi elnökségének programját (Fotó: AFP)
Orbán Viktor miniszterelnök 2024. október 9-én Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén ismerteti Magyarország hat hónapos tanácsi elnökségének programját (Fotó: AFP)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szuverén Nemzetek Európája EP-frakció részéről René Aust méltatta Magyarországot, amely, mint mondta, elsőként lépett fel a migráció ellen 2015-ben, valamint „előremutatónak” nevezte a magyar álláspontot az ukrajnai háborúval kapcsolatban is, szembeállítva azt „Európa kudarcos politikájával”. 

Orbán Viktor és a magyar nép dicséretet érdemel

 – szögezte le. 

Hozzátette: eljött az ideje annak, hogy konstruktívan foglalkozzanak a magyar elnökséggel.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök 2024. október 9-én Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén ismerteti Magyarország hat hónapos tanácsi elnökségének programját (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.