Hasznot húzna Aszad bukásából Joe Biden

Joe Biden amerikai elnök rövid beszédben reagált a szíriai államfő bukására, magának tulajdonítva a diktatúra megbuktatásának érdemét.

2024. 12. 09. 9:00
Joe Biden amerikai elnök
Joe Biden amerikai elnök Fotó: Getty Images via AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Joe Biden amerikai elnök rövid beszédet tartott a Fehér Házban, amelyben magának és kormányzatának tulajdonította az érdemet Bassár el-Aszad szíriai diktátor rezsimjének megdöntéséért – számol be róla a Breitbart amerikai hírportál. Aszadot huszonnégy évnyi uralom után buktatták meg a lázadók.

Biden szerint az amerikai politika kombinációja – Aszad elszigetelése, Oroszország lekötése Ukrajnában, és Izrael szabad cselekvésének biztosítása Iránnal és az általa támogatott Hezbollah libanoni siíta terrorszervezettel szemben – gyengítette meg a szíriai rezsimet.

Az elnök szerint az amerikai lépések megváltoztatták a hatalmi egyensúlyt a Közel-Keleten, és új lehetőségeket nyitottak meg Szíria és az egész régió számára.

Biden ugyanakkor nem tartotta fontosnak megemlíteni, hogy Barack Obama korábban jó kapcsolatokra törekedett az Aszad-rezsimmel, még a vegyi fegyverek bevetését is elnézte, annak ellenére, hogy korábban „vörös vonalnak” nevezte azt. 

Ráadásul szavaival ellentétben Biden egyáltalán nem adott szabad kezet Izraelnek, épp ellenkezőleg, sokkal inkább korlátozta a zsidó államot.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is méltatta az Aszad-rezsim bukását, mondván, hogy ez közvetlen következménye Izrael Irán és a Hezbollah elleni támadásainak, ugyanakkor megjegyezte, hogy a helyzet összességében jelentős veszélyekkel terhes – írja a Fox News amerikai televíziós hálózat.

Borítókép: Joe Biden amerikai elnök (Fotó: Getty Images via AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.