Olaf Scholz rögtön a vita elején élesen bírálta Merzet, amiért szerint a CDU elnöke megszegte a szavát, amikor az Alternatíva Németországért (AfD) párttal szavazott együtt a Bundestagban. Friedrich Merz válaszképp kizárta az AfD-vel való együttműködést. – Világok választanak el minket a kérdésekben – hangsúlyozta. Scholz viszontválaszában azonban azt mondta, senki sem lehet biztos abban, hogy lehet hinni a CDU kancellárjelöltjének.

Merzet arról kérdezték ezután, hogy miért nem várt a kancellársága első napjáig az említett migrációs kezdeményezéssel. A CDU jelöltje azt válaszolta, hogy a voksolás után eltart egy ideig, amíg az új kormány cselekedni tud. Elmondta, nem tudna elszámolni a lelkiismeretével, ha nem tette volna, főleg olyan tragédia után, mint az aschaffenburgi halálos késelés.
Kiemelte, fájdalmasnak tartja, hogy az emberek ellenük tüntetnek, de megjegyezte, hogy az országban még mindig alig van valaki, aki az áldozatokra gondol és értük az utcára vonulna. Scholz a témával kapcsolatban azt mondta:
Soha nem nyugodhatunk bele az ilyen cselekményekbe. Én az illegális migrációval szembeni korlátozó megközelítést támogatom. Ezt azonban keresztülvittem, és továbbra is ezt a kemény irányt fogom követni.
Elbukott kormánykoalíció
Merz úgy vélte, hogy Scholz sokat próbálkozott a migrációs politika terén, de a 2021 végi hivatalba lépése óta nem sok előrelépést ért el az FDP-vel és a Zöldekkel való együttműködésben. Scholz azzal vágott vissza, hogy Merz „showműsort akart csinálni a Bundestagban”, és ezért lassította a törvénykezés haladását a parlamenti ellenvoksokkal. Olaf Scholz azt állította, hogy soha nem voltak még olyan szigorúak a bevándorlási törvények, mint az ő kancellársága alatt.
Olaf Scholz továbbra is kitart amellett, hogy uniós jogot sértene Németország azzal, ha kitoloncolná a migránsokat. Merz ezzel szemben azt állítja, hogy ez jogilag abszolút lehetséges. Arra hivatkozott, hogy az alaptörvényt 1993-ban módosították, amely értelmében a határon megtagadható a menekültkérelem.
Más európai országok – például Franciaország, Dánia és Svédország – szintén visszafordítanák az embereket a határaikon. És mi vagyunk az egyetlen ország, amelyik állítólag ezt nem teheti meg?
– tette fel gúnyosan a kérdést,
és megjegyezte, hogy a jelenlegi kancellár egy álomvilágban él egy mesebeli kastélyban.