– Tartsuk szemeinket a labdán. A nyilatkozatözön közepette a tettekre kell figyelnünk – ezt közölte Crin Antonescu.
Trump elnök nem engedi meg Putyinnak, hogy azt tegye, amit akar. Ez egy hamis tézis. Trump elnök tiszteletben tartja Románia iránti elkötelezettségét, és ezt jól mutatják az új beruházások, amelyeket az Egyesült Államok a deveselui rakétapajzson fog végrehajtani
– fogalmazott Volodimir Zelenszkij washingtoni fiaskója után az elnökjelölt.
Antonescu szerint az amerikai és az ukrán fél közötti tárgyalások többek annál, mint amit a néhány perces felvétel mutatott, és közvetlenül érintik Romániát, mivel békére van szükség az ország határainál.
Ez Románia elsődleges érdeke
– szögezte le Antonescu. Hozzátette: most van itt a tökéletes pillanat Európa számára megmutatni, hogy erős.
Közös hidakat kell találnunk az amerikai féllel, hogy biztosítsuk a tartós békét
– hangsúlyozta a Facebook-bejegyzésében az koalíciós államfőjelölt.
Kiemelte, hogy az Egyesült Államok harmincöt éve Románia partnere.
A Vlagyimir Putyin által indított háború kontextusában támogattuk és támogatni fogjuk Ukrajnát. Mindenben segítettünk, jó szomszédok voltunk, de ismétlem és hangsúlyozom: partnerünk ezen a megbeszélésen Trump adminisztrációja. Még egy év háború túl sok nekünk. A pragmatizmus az egyetlen lehetőség
– fogalmazott Crin Antonescu.
Bukarest viszonya Washingtonnal azután vált feszültté, hogy J. D. Vance amerikai alelnök a müncheni biztonságpolitikai konferencián a romániai történéseket hozta szóba, amikor arról beszélt, a véleménynyilvánítás szabadsága visszaszorulóban van Európában. Példaként említette Romániát, ahol az alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét – ahogyan ő fogalmazott – egy hírszerző ügynökség gyenge gyanújára alapozva.
Elon Musk az X-en több alkalommal olyan tartalmakat osztott meg, amelyek az ultranacionalista, de nyíltan Trump-párti Calin Georgescut támogatják. A májusi elnökválasztáson ismét indulni készülő politikust hatósági felügyelet alá helyezték, miután az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekkel, fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezet létrehozásával, népirtásért elítélt személyek kultuszának népszerűsítésével, a nemzetbiztonságot veszélyeztető hamis információk terjesztésével, hamis nyilatkozattétellel és antiszemita szervezet létrehozásával gyanúsítják.
A Volodimir Zelenszkij és Donald Trump közötti tárgyalások kapcsán Ilie Bolojan román ügyvivő államfő szombaton az óvatos derűlátásának adott hangot. Mint fogalmazott, mérsékelten optimista az Oroszország és Ukrajna közötti békemegállapodás lehetőségét illetően, s reményét fejezte ki, hogy a bölcsesség győzedelmeskedik.
Egyes elemzők Washington irányába tett gesztusként értelmezik, hogy a bukaresti illetékes hatóságok feloldották az ország elhagyására vonatkozó tilalmat Andrew és Tristan Tate ügyében, így a testvérpár Floridába repült. Az amerikai elnökválasztás előtt Donald Trump mellett kampányoló Tate fivérek ellen emberkereskedelem, szexuális visszaéléssel és pénzmosással kapcsolatos ügyekben folyik nyomozás Bukarestben. Emil Hurezeanu román külügyminiszter korábban arról beszélt, hogy az amerikai elnök megbízottja, Richard Grenell érdeklődött a Tate-ügy állásával kapcsolatban. Washington tagadta a bukaresti külügyi tárca vezetőjének állítását.
Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (Fotó: AFP)