A mostani idők másnak és veszélyesebbnek tűnnek, mint bármi más az 1930-as évek óta – mutatott rá felszólalásában Tony Abbott. Az egykori ausztrál miniszterelnök Budapesten a Danube Institute, az Alapjogokért Központ és a The European Conservative közös szervezésében megrendezett, a jogállamiság témakörét felölelő kétnapos konferencián szólalt fel a Jogállam kontra alkotmányos szuverenitás című panelbeszélgetés elején.
Tony Abbott: A jogállamiságot pajzsként használjuk
Jogállam kontra alkotmányos szuverenitás – erről szólt a Danube Institute, az Alapjogokért Központ és a The European Conservative közös szervezésében Budapesten megrendezett kétnapos konferencia harmadik panelbeszélgetése. Tony Abbott egykori miniszterelnök rámutatott, „a törvényt kardként és nem pajzsként használjuk”.

Kiemelte, a nyugati demokráciák jelentősen meggyengültek katonai, ipari, de még kulturális szempontból is, továbbá rendkívül megosztottá váltak. Példaként az orosz–ukrán, valamint az izraeli háborút említette meg: az első esetében az Ukrajna támogatása körüli megosztottságra hívta fel a figyelmet, Izraellel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott,
partnerei nem tudják felfogni, hogy egy liberális demokrácia háborút folytat egy terrorista állam ellen.

Felhívta a figyelmet arra, hogy egyes álláspontok szerint a gázai civilek nem azért halnak meg, mert a Hamász palesztin terrorszervezet parancsnoki központokat, katonai létesítményeket épített ki kórházak, valamint iskolák alá, hanem az izraeli hadsereg támadásai miatt. Hozzátette ugyanakkor, hogy Izrael még ügyel is arra, hogy ne civil célpontokat támadjon. Abbott kitért beszédében a távol-keleti helyzetre, azaz Kína és a nagyhatalom által országrészének tartott Tajvan kérdésére: az ausztrál politikus úgy látja, Peking kételkedik abban, hogy Tajvan túlzott ellenállást mutatna – már csak azért sem, mert a térségben állomásozó szövetségesei, köztük az Egyesült Államok, nincsenek felkészülve a szigetország védelmére.
További Külföld híreink
Tony Abbott szerint Európában az Európai Unió részéről pedig azt látni, hogy a „jogállamiság bűneire” hivatkozva akarja rákényszeríteni a tagállamokra azokat a politikákat, amelyekkel a kormányok nem értenek egyet.
„A törvényt kardként és nem pajzsként használjuk” – hangsúlyozta. A volt miniszterelnök szerint Donald Trump előző amerikai elnök is hasonló helyzetben van, akit mindenáron megpróbálnak ellehetetleníteni.
Borítókép: Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök (Fotó: MTI/EPA-AAP/Lukas Coch)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök
Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Hírszerzési adatokkal segítette Nigéria az Iszlám Állam elleni amerikai katonai akciót
Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Veszélyes műveletbe kezdett Észak-Korea
Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője elrendelte az ország rakéta- és tüzérségi gyártásának modernizálását.

Egy kis szundi a parton: barátfóka borzolta a kedélyeket Olaszországban
Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök
Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Hírszerzési adatokkal segítette Nigéria az Iszlám Állam elleni amerikai katonai akciót
Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Veszélyes műveletbe kezdett Észak-Korea
Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője elrendelte az ország rakéta- és tüzérségi gyártásának modernizálását.

Egy kis szundi a parton: barátfóka borzolta a kedélyeket Olaszországban
Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!