Tony Abbott: Mindig is mélyen szkeptikus voltam az EU-val kapcsolatban
A volt ausztrál miniszterelnök interjút adott lapunknak.
A volt ausztrál miniszterelnök interjút adott lapunknak.
A résztvevők nemcsak az Egyesült Államok és Európa viszonyát elemezték, hanem részletesen kitértek a kínai és orosz fenyegetésekre, valamint az energiabiztonság kérdésére is.
A politikus a világ másik feléről érkezett hazánkba.
Az az ország, amelyiknek nincsenek gyerekei, elvesztette a hitét önmagában.
A volt ausztrál miniszterelnök szerint az EU olyan politikákat akar rákényszeríteni a tagállamokra, amelyekkel a kormányok nem értenek egyet.
A pártvezetők feladata az, hogy világos alternatívát nyújtsanak a másik oldalhoz képest, és nem az, hogy egy gyenge visszhangja legyünk a másik oldalnak – fogalmazott a csütörtöki CPAC Hungaryn Tony Abbott, Ausztrália korábbi miniszterelnöke.
Tony Abbott volt az első nyugati miniszterelnök, aki kimondta, hogy a migrációt meg kell állítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor szerint most kezdődik a tánc.
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
A tiltakozás válaszul érkezett Keir Starmer miniszterelnök terveire.
Zelenszkij megint nem tudott viselkedni.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fedte fel a titkot.
Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján a texasi Austinban,
„Nagyon sajnálom és mindenkitől elnézést kérek, megbántam a cselekedetemet” – írja a Ferencváros kapusa.
Az ukrán elnök nem kapja meg, amit akar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.