Donald Trump Iowában tartott beszédében meglepő megjegyzést tett:
Irán most nagyon gazdag, és csak 34 nap választja el attól, hogy atombombát építsen.
Donald Trump Iowában tartott beszédében meglepő megjegyzést tett:
Irán most nagyon gazdag, és csak 34 nap választja el attól, hogy atombombát építsen.
A volt republikánus elnök megjegyezte, hogy az ő hivatali ideje idején ilyenek nem fordulhattak volna elő, mivel az ő kormányzata sokkal szigorúbban kezelte az atomenergia ügyét. Ezzel szemben Joe Biden sok liberális intézkedést vezetett be, szankciók feloldásával tette könnyebbé a Hamász és a Hezbollah terrorista fegyveres csoportok támogatását Irán számára – írja az Exxpress.
Most Irán nagyon gazdag és több mint 250 milliárd dollárral rendelkezik!
– jelentette ki Trump.
Irán 2015-ben egy ellentmondásos egyezményt kötött nyugati országokkal, amely a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szigorúbb felügyeletét írta elő. Az egyezségért cserébe a nyugati szankciók feloldásra kerültek. Végül az USA 2018-ban kilépett az egyezményből.
Borítókép: Donald Trump volt amerikai elnök az Iowa állambeli Waterlooban tartott kampányrendezvényén 2023. december 19-én (Fotó: MTI/AP/Charlie Neibergall)
Háborús pszichózisban a Nyugat.
A Ryanair vezérigazgatója szerint Brüsszel képtelen megvédeni Európa reptereit.
A sorozatos drónrepülések mögött Oroszországot sejtik a nyugatiak.
Moszkva továbbra is megkerüli a nemzetközi szankciókat azzal, hogy titokban szállítja és értékesíti olaját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.