Nyilvánosságra kerültek Justin Timberlake 2024-es hamptonsi letartóztatásának felvételei, pedig az énekes igyekezett megakadályozni a közzétételüket – adta hírül a Page Six.

A videón látható, ahogy Justin Timberlake-et egy szürke, 2025-ös BMW volánja mögött ülve állítják meg, majd a rendőrök kérdéseire válaszol, és eleget tesz a különböző tesztek elvégzésére vonatkozó kérésüknek. Az intézkedés során különböző helyszíni, koordinációt vizsgáló feladatok elvégzésére kérték, amelyeknél láthatóan nehezen értelmezte az utasításokat, és megjegyezte:
Ezek elég nehéz tesztek.
A 45 éves Timberlake-nek egyenesen kellett volna haladnia, ez azonban nem sikerült, többször is megbotlott. A helyzet feszültsége láthatóan őt is megviselte, egy ponton így fogalmazott: „Nagyon gyorsan ver a szívem.”
Az egykori NSYNC-tag az intézkedés során végig udvarias maradt, együttműködött a hatóságokkal, és minden kérdésre „igen, uram” válasszal reagált.
Ugyanakkor többször is megtagadta az alkoholszondás vizsgálat elvégzését.
Miután megbilincselték és a rendőrautóba ültették, egy női ismerőse érkezett a helyszínre.
„Most tényleg letartóztatják Justin Timberlake-et?” – kérdezte, majd megpróbált közbenjárni. Később így könyörgött: „Nem tudnának nekem szívességet tenni, ha már szerették a »Bye Bye Bye«-t vagy a »SexyBack«-et? Kérek egy szívességet!” Úgy tűnik, ez hatott, ugyanis a rendőrök engedélyezték, hogy rövid időre beszéljen Timberlake-kel, mielőtt elszállították volna.
Az ügy hátteréhez tartozik, hogy
az énekes a hónap elején pert indított Sag Harbor ellen – ahol letartóztatták –, hogy megakadályozza a felvételek nyilvánosságra hozatalát.
Timberlake-et 2024 júniusában vették őrizetbe ittas vezetés miatt, emellett két közlekedési szabálysértést is a terhére róttak: nem állt meg a stoptáblánál, illetve nem tartotta a sávját.
Borítókép: Justin Timberlake megjelenik a hamptons-i bíróságon egy ittas vezetéssel kapcsolatos meghallgatáson Long Islanden, 2024. szeptember 13-án (Forrás: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!