Beata Szydlo szerint „az Európai Unió rossz irányba halad”, és egymást követik azok a válságok, amelyek „tönkreteszik a gazdaságot, romba döntik az európai ipart”.


Beata Szydlo szerint „az Európai Unió rossz irányba halad”, és egymást követik azok a válságok, amelyek „tönkreteszik a gazdaságot, romba döntik az európai ipart”.

A politikus úgy fogalmazott:
A Green Deal megrendítette országaink energiabiztonságát, és olyan válságot okozott, amely miatt a családok rezsiszámlái az egekbe szöknek, az európai ipar pedig visszafejlődik.
Hozzátette, hogy a Mercosur-megállapodás miatt „a csőd felé tart az európai mezőgazdaság”, miközben „az emberek félnek az illegális migrációtól”. Szerinte a „brüsszeli bürokrácia nem vonja le a tanulságokat”, és a most készülő tervek „csak tovább mélyítik a válságot”.
Szydlo a 2028–2034-es uniós költségvetés kapcsán arról beszélt, hogy egy „zsaroló mechanizmust” vezethetnek be:
Azoktól, akik nem hajolnak meg a brüsszeli diktátumok előtt, mindenféle indokokkal megvonják majd az európai forrásokat.
A PiS képviselője szerint az Európai Uniónak meg kell változnia:
Szükségünk van az Európai Unióra, de meg kell változnia. Vissza kell találnia a gyökereihez. Ismét egy biztonságos közösséggé kell válnia, amelyben tisztelik a tagállamok szuverenistását, államaink hagyományait és értékeit, az állampolgárok szabadságát.
Beszédében kitért Magyarország és Lengyelország helyzetére is, kiemelve, hogy „többször estek áldozatául a nagyhatalmak rájuk nézve káros döntéseinek”, és összeköti őket „a szabadsághoz való ragaszkodás”.
Úgy fogalmazott:
Értékeljük, hogy tagjai vagyunk az európai közösségnek, de látjuk a gyengeségeit is.
Hozzátette:
Egy biztonságos és fejlődő Európában szeretnénk élni. Ezért olyan fontosak számunkra a választások. Ma éppen a magyar kormány az, amelyik azokat az értékeket védi, amelyek a szabad európai polgárok és a szuverén nemzetek számára annyira fontosak: a biztonságot, a szabadságot.
Szydlo szerint „demokráciában akarunk élni, nem pedig a legerősebb államok diktátumai alá vetve, amelyek maguk alá akarják rendelni a többieket, a saját érdekeikért, nem pedig az európai polgárok javáért.”
A politikus kiemelte: „Az, hogy hogyan döntünk egy választáson, nemcsak a saját országunk sorsára, hanem az összes európai polgár sorsára is kihatással lesz.”
Beszédét azzal zárta, hogy:
Kívánom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr győzelmet arasson.
Borítókép: Orbán Viktor (Forrás: Facebook)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!