A Vaglio által Beaulieu-ra bízott feladatok között szerepelt például egy számítógép megszerzése ál-pizzafutár segítségével, egy autó felgyújtása, elhullott patkányok elhelyezése egy kertben, valamint egy megválasztott tisztségviselő elleni támadás is. A bűncselekmények végül Laurent Pasquali autóversenyző 2018. novemberi meggyilkolásában csúcsosodtak ki, amelyet adósságbehajtási céllal hajtottak végre. Ez volt az első emberölés, amelyet Sébastien Leroy kapott feladatul.
Őt – aki Beaulieu fegyveres végrehajtójaként dolgozott – szintén életfogytiglani börtönbüntetés fenyegeti.
A biztonsági őrként dolgozó Leroy a rendőrségi kihallgatás során elismerte, hogy számos támadásban, rablásban, valamint gyilkosságban és gyilkossági kísérletben vett részt. Állítása szerint Beaulieu befolyása alá került, aki azzal csábította, hogy a belső hírszerzés informátorává teszi. A Beaulieu elleni sikertelen merénylet egyben megakadályozott egy másik tervet is: Hassan Touzani, egy „sárga mellényes” szakszervezeti aktivista meggyilkolását, akit munkaadói problémásnak tartottak. Az ügyben érintett személyeket szintén bíróság elé állították.
A vádlottak személyiségét és történeteiket vizsgáljuk meg
– mondta az eljáró bíró a Couthouse News Service beszámolója szerint. A hét folyamán igazságügyi szakpszichológusok ismertették a vádlottak gyerekkorát, kapcsolatait és életük meghatározó eseményeit. Pénteken az egyik vádlott apja lépett a tanúk padjára. A fiát azzal vádolják, hogy bűnsegédként közreműködött egy gyilkossági kísérletben, részt vett a gyilkosság előkészítésében, valamint egy rablás megszervezésében. Az apa azonban egy olyan fiúról beszélt, aki mindig tisztelettudó volt másokkal. Ezt követően a fiú ügyvédje kérdéseket tett fel:
Van fogalma arról, milyen szóval jellemezte önt a fia?
„Talán azzal, hogy »öreg«?” – viccelődött az apa.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!