– Csak összenéztünk, egy szót sem szóltunk, mert anélkül is tudtuk jól, hogy újra a harcmezőn vagyunk – így nyilatkozott a karácsony után eldurvuló harmadik hullámról Teresa, a madridi Severo Ochoa kórház ápolónője. Az intenzíven dolgozó kolléganője, Elena január végén, amikor ezek az osztályok még közel ötvenszázalékos telítettségnél álltak azt mondta: – Kimerültek vagyunk testileg és szellemileg is. Az pedig különösen bosszant, hogy teljesen fölösleges volt az emberek felelősségtudatára építeni a korlátozások betartását.

Pokoli állapotok: mindennapos a nemi erőszak a brit migránstáborban
Súlyos vádak és titkos vallomások rázták meg Nagy-Britanniát: a manstoni migránstábor dolgozói szerint a központ már alig bírja a nyomást, miközben naponta özönlenek az illegális bevándorlók.