Az olasz államfő adott még pár napot

Sergio Mattarella olasz államfő csütörtök este bejelentette, hogy keddig ad további időt a közös kormány alakításáról egyeztető pártoknak, új kormánytöbbség nélkül választásokat ír ki.

Forrás: MTI2019. 08. 22. 23:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A parlamenti pártokkal folytatott kétnapos konzultáció végén az államfő kijelentette, hogy a jelenlegi olasz kormányválságot „egyértelmű döntésekkel és rövid időn belül” meg kell oldani.

Politikai erők megnevezése nélkül hozzátette, hogy több párt is jelezte, egyeztetést indított egy új kormánytöbbség felállítására.

A keddi határidő nem véletlen: az év vége előtti esetleges új választásokhoz legkésőbb szeptember elejéig fel kell oszlatni a jelenlegi római parlamentet.

Olasz sajtóértesülések szerint az eddigi kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az ellenzéki balközép Demokrata Párt (PD) között péntektől kezdődik a kormányalakítási egyeztetés.

Az olaszok iránti felelősségnek nevezte a kormányzás folytatását Luigi Di Maio, az M5S vezetője. Kijelentette, hogy az M5S nem fél az urnás megmérettetéstől, de szerinte az új választásokig tartó idő olyan pénzügyi-gazdasági válsághelyzetet teremthet, amely Olaszországot visszataszítja a 2008-as válságba.

„A tavalyi parlamenti választásokon azt ígértük választóinknak, hogy megváltoztatjuk Olaszországot, és most nem hagyjuk el a süllyedő hajót” – jelentette ki Luigi Di Maio.

Tízpontos kormányprogramot sorolt fel. Az első helyen a római parlament létszámcsökkentését és „társadalmi igazságosságot” szolgáltató költségvetést említett. Környezetvédő politikát hirdetett, igazságügyi reformot, az adócsalás felszámolását, dél-olaszországi fejlesztést, az olasz bankrendszer átalakítását, digitalizációs forradalmat.

Elemzők szerint az M5S-nek a 2018-as parlamenti választások előtti kampánypontjait elevenítette fel, mint hogyha a párt nem kormányzott volna az utóbbi egy évben.

Matteo Salvini, a Liga vezetője azt hangoztatta Sergio Mattarella államfőnek, hogy a jelenlegi kormányválságban az „olasz nép akaratát” tartja az egyetlen járható útnak, vagyis egy urnákból kikerülő kormány felállását, a „túlélésért játszó” kormányok helyett. Megjegyezte, hogy azok, akik választások nélküli kormányt akarnak, éppen a „néptől félnek”. Kijelentette, hogy az M5S és a PD közös kormányalakítási tervei a „régi” politikát hoznák vissza Olaszországba, nem tartva tiszteletben az utóbbi egy év olasz helyhatósági és európai parlamenti választási eredményeit, amelyek a Liga győzelmét mutatták.

„Ez a Salvini-ellenes kormány eltörli mindazt, amit eddig tettünk, és megnyitja a kikötőket” – mondta Salvini. Kifejtette, hogy a balközép hatalomra kerülésével az a Matteo Renzi korábbi miniszterelnök és volt PD-főtitkár „mászik vissza az ablakon, akit az olaszok már többször kikergettek az ajtón”.

Az M5S-PD megállapodásra négy nap áll rendelkezésére annak a két pártnak, amely a tavalyi parlamenti választások után több mint nyolcvan napig nem tudott közös kormányt alakítani. A PD a többi között a közös kormány egyik feltételeként szabta az M5S-Liga koalíciós kormány migrációs törvényeinek eltörlését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.