A védelmi miniszteri posztot éppen egy éve betöltő Annegret Kramp-Karrenbauer látogatásának célja a közép-európai országokkal való együttműködés megerősítése, illetve az utóbbi években a különböző politikai viták által terhelt német–magyar viszony javításának a szándéka – mondták lapunknak diplomáciai forrásaink.
A budapesti vizit egyik fontos témája a CDU és a Fidesz kapcsolata, illetve a magyar kormánypártnak az Európai Néppárton belüli helyzete lehet, amelynek legnagyobb tagpártja a Kramp-Karrenbauer által vezetett CDU.
Úgy tudjuk, hogy a politikus asszony látogatásának előkészítésében kulcsszerepet vállalt, s emiatt Berlinbe látogatott Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, a Fidesz alelnöke, illetve a német kereszténydemokrata politikusokkal rendkívül jó és szoros kapcsolatokat ápoló Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Tárgyalásaik során eszmecserét folytattak mások mellett Wolfgang Schäubléval, a Bundestag elnökével, a nagy becsben tartott veterán CDU-politikussal.
Németország és Magyarország gazdasági és védelmi kapcsolatai kiválóak, erre minden bizonnyal Annegret Kramp-Karrenbauer is utalást fog tenni budapesti látogatása alkalmával.
Utóbbi bizonyítékaként Magyarország a közelmúltban több szerződést írt alá német hadiipari eszközök beszerzéséről: hazánk húsz H145 típusú helikoptert vásárolt, az elkövetkezendő években pedig 44 darab Leopard 2 típusú harckocsit, 24 Panzerhaubitze 2000-es önjáró ágyút, illetve légvédelmirakéta-vezetési rendszert tervez beszerezni Németországból.
Mindezek komoly kiképzési együttműködéssel párosulnak a gyártó cégekkel, illetve a német hadsereggel, a Bundeswehrrel. – Ami a védelempolitikát és a beszerzéseket illeti, az uniós országok közül Magyarország tartozik a leginkább Európa-orientált államok közé, ezt nyilván a németek is nagyra értékelik – mondta lapunknak egy biztonságpolitikai szakértő. Nem véletlen az sem, hogy Magyarország új nemzetbiztonsági stratégiájában a szövetségesek listáján a második helyen szerepel Németország.
Mindeközben a német–magyar politikai kapcsolatokat beárnyékolták az elmúlt évek politikai vitái, így a migrációs és menekültkérdésben képviselt eltérő álláspontok, vagy a magyar jogállamisággal kapcsolatos berlini bírálatok.
A viták a CDU és a Fidesz viszonyára is rossz hatással voltak, Annegret Kramp-Karrenbauer tavaly a magyar kormánypárt kizárását követelte közös európai pártcsaládjukból, az Európai Néppártból, miután Orbán Viktor tárgyalásokat folytatott a pártcsaládon kívüli olasz konzervatív Liga vezetőjével, Matteo Salvinivel, közvetlenül az európai parlamenti választások előtt.