A Daily Wire számolt be róla, hogy az Egyesült Államokban Arizona állam kiadott egy új oktatási segédanyagot, amely segíti a szülőket antirasszizmusra nevelni a gyermekeiket.
Az anyag szerint a szülőknek már akkor érdemes elkezdeni oktatniuk a gyermekeiket a faji kérdésekről, mielőtt azok megtanulnának beszélni, ugyanis állítólag a hallgatás segíti a rasszizmust. A grafika tartalmazza, hogy milyen korban hogyan kell beszélgetni a gyermekekkel a faji kérdésekről és a rasszizmusról.
Az anyag leginkább a fehér gyerekeket célozza, mert szerintük az ő elfogultságuk saját bőrszínükkel kapcsolatban 3 hónapos kortól 5 éves korig alakul ki.
A segédanyag készítői úgy vélik, hogy a 30 hónapos gyerekek már faji alapon választanak barátokat, és ötévesen már elfogultak más bőrszínekkel szemben.
A dokumentumban felsorolnak több faji kérdésekkel foglalkozó civil szervezet is. Ilyen például a Teaching For Change (Oktatás a Változásért), amely
véletlenül mindenki kedvenc filantróp tőzsdespekulánsának alapítványától kapott egy kis pénzt 2015-ben.
Az Egyesült Államokban egyébként nem újdonság, hogy gyerekeket akarnak felvilágosítani.
A marylandi Montgomery megyében például belefoglalják az iskolai rendszerbe olvasmányként a negyedik és ötödik osztályosok számára az Ez a könyv antirasszista (This Book is Anti-Racist) című könyvet.

Fotó: PEXELS
A kötet arról szól, hogy miként tegyenek a gyerekek a rasszizmus ellen, és megtanítja nekik, hogyan legyenek antirasszisták. A szerző, Tiffany Jewell által írt előszóban az olvasható, hogy például az „emberek” kifejezését is nemileg semlegesen írta le (folks helyett folx lett), mert így akar mindenkit megtisztelni.
A könyvben a középpontban a fekete, barna bőrű, az őslakos és a színes bőrű emberek, valamint a globális többség tagjai állnak. A szerző fontosnak tartja, hogy figyelmet fordítson ezekre az emberekre, mert ők szerinte sokszor perifériára kerültek vagy elhallgattatták őket a történelem során.