Abe Sindzó azt nem mondta meg, hogy erre mikor kerül sor, de egy kormányzati forrás szerint legkorábban a jövő hónapban lehetséges. Japánban ez az első – egyébként sokak által vitatott hatékonyságú – gyógyszer, amelyet hivatalosan is érdemesnek tartanak alkalmazni a kór ellen.
Jóváhagynak egy gyógyszert a koronavírus ellen
A japán kormányfő hétfőn bejelentette, hogy várhatóan hamarosan jóváhagyják a remdesivir vírusölő gyógyszert az új koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen.
„A gyógyászati jóváhagyás valószínűleg rövidesen meglesz” – mondta Abe a parlamentet tájékoztatva.
A remdesivirt az amerikai Gilead Sciences vállalat fejlesztette ki az ebola betegség lehetséges ellenszereként. Klinikai tesztelését egy nemzetközi orvoscsoport végzi súlyos Covid-19-es betegek esetében, és a reményeik szerint még áprilisban be is fejezik a kipróbálását. A cég azonban a múlt héten azt közölte, hogy a remdesivir az első kísérleteknél kudarcot vallott.
A New England Journal of Medicine című tekintélyes orvosi folyóirat egy nemrég közzétett tanulmánya szerint a remdesivir alkalmazása hozzávetőleg 70 százalékban hatékony, de komoly mellékhatásai vannak például a vesére nézve, amely a páciensek negyedénél károsodást szenvedett.
Japánban az influenza ellenes Avigan (favipiravir) nevű gyógyszerrel is saját klinikai próbákat végeznek Covid-19-es betegekkel, várhatólag június végéig. Egy kínai orvosi tanulmány szerint ennek a szernek a hatékonyságáról jó tapasztalatok vannak. A kutatók figyelmeztetnek ugyanakkor, hogy várandós nők esetében nem alkalmazható, mert születési rendellenességet okozhat.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNem nyugszanak a kedélyek az olasz egyetemeken
A La Sapienza Egyetemen a közelmúltban történt tüntetéseken az anarchista körök, és a diákszervezetek közé beszivárgott egy korábbi palesztin terrorista is.
Kiderült, milyen hatással van a migráció egy országra
Egy tanulmány megállapította, hogy a tömeges migráció valójában nem serkentette a gazdaságot, és jelentős terhet rótt a közszolgáltatásokra és a lakásszektorra.
Orosz–ukrán háború: tele vannak a börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható
Ukrajnában túlzsúfoltak a börtönök.
Nyíltan kimondták: a korrupt ukrán maffiaállam csúnyán átverte a Nyugatot
Boris Johnson egykori brit miniszterelnök volt tanácsadója kendőzetlen őszinteséggel beszélt a helyzetről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt vannak a pontos részletek a Békemenetről!
Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek
Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?
„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért
Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó
Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel
Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről
A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család
Bayer Zsolt: A békemenet még sosem volt ennyire aktuális
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Címoldalról ajánljuk