Csütörtök délutánig a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma 2021-re emelkedett, ebből 1128 halálesetet a fővárosban, Stockholmban jegyeztek fel.
Kétezer felett a járványban elhunytak száma Svédországban
Kétezer fölé emelkedett csütörtökön a Covid-19 betegségben elhunytak száma Svédországban.
Országosan eddig 16 755 koronavírussal fertőzött személyt azonosítottak a svéd egészségügyi hatóságok adatai szerint.
Svédország a legtöbb európai államtól eltérő stratégiát követ a járvány elleni küzdelemben: nincsenek kijárási korlátozások, az iskolák, a bárok, kávézók, az éttermek és a sportlétesítmények nyitva tartanak. Emellett az 50 főnél kisebb rendezvényeket is meg lehet tartani. A stockholmi vezetés tilalmak helyett az intézkedései önkéntes követésére helyezi a hangsúlyt.
Svéd kutatók ugyanakkor élesen bírálták az egészségügyi hatóságok eddigi intézkedéseit, és sürgették a politikai vezetést, hogy „gyors és radikális intézkedésekkel” gátolja a járvány további terjedését az országban.
Európai összehasonlításban a lakosságarányos halálozásokat tekintve a 10,3 millió lakosú Svédországot messze megelőzi Spanyolország, Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium, illetve Hollandia. Ugyanakkor a skandináv országok sorában Svédországban kirívóan magas a koronavírus okozta Covid-19 kórban elhunytak száma.
Az 5,8 millió lakosú Dániában eddig 8271 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 384-en hunytak el a Covid-19 betegségben. Az 5,3 millió lakosú Norvégiában pedig 7361 a regisztrált fertőzöttek és 191 a halottak száma.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVisszahívta a gyártó a csípős rágcsálnivalót, miután egy tinédzser evett belőle és meghalt
Tényleg csípett.
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Ukrajna Oroszország elleni csapásokhoz kér támogatást Amerikától.
Tajvan szerint 18 kínai repülőgép és négy hajó közelítette meg a szigetet
A repülőgépek több mint fele át is lépte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, ami feltételes demarkációs vonalnak számít Kínával szemben.
Életveszélyes csatatérré változott a német vasút
„Polgárháborús” körülményekről számol be a német vonatokon, a vasúti dolgozók szakszervezeti vezetője.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Erőszakkal fenyegetőzik Magyar Péter - videó
Így juthat ingyen autópályamatricához
Jelentős változtatásokat hajt végre a Lidl, napról napra egyre több vásárlót érint
Orosz energiaóriás áll a Fradi-edző Stankovic távozásának hátterében
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Egy falatot sem eszik, sőt nem is iszik egy etióp nő, az orvosok sem tudják, hogy lehet életben
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Címoldalról ajánljuk