Soros vezérelte színes forradalom lesz a választás után?

Katonai puccs, parancsmegtagadás, utcai harcok – ezekkel a felütésekkel jelentek meg hangok az elmúlt időszakban Donald Trump amerikai elnök ellen. Soros György amerikai tőzsdespekulánshoz köthető csoportok és szervezetek arra készülnek, hogy káoszba taszítják az Egyesült Államokat a november 3-ai elnökválasztás után és még az sem érdekli őket, hogy ki lesz a győztes.

Forrás: V4NA Hírügynökség2020. 10. 20. 16:28
Fotó: AFP/Getty Images
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bárki is nyeri meg az Egyesült Államokban a november 3-i elnökválasztást, szinte borítékolható, hogy hosszan tartó demonstrációhullám veszi majd kezdetét. Ha Donald Trump, regnáló elnök újrázni tud, akkor a radikális baloldaliak kezdenek majd zavargásokba. Ugyanezek a csoportosulások egyébként az eredménytől függetlenül készülnek megmozdulásokra, ugyanis szerintük Trump nem lesz hajlandó elfogadni az eredményt, így az úgynevezett „színes forradalom” gyakorlata Amerikát is elérheti.

A kétezres évek elejétől kezdve napjainkig több mint húsz „színes forradalom” zajlott le a világon. Ezek közül a legismertebbek a belgrádi „buldózer-forradalom” (2000), a grúz „rózsás forradalom” (2003), az ukrán „narancsos forradalom” (2004) és az Euromajdan, amelyben a Soros-hálózat is részt vett(2013–14), a kirgiz „tulipános forradalom” (2005), a sikertelen iráni „zöld forradalom” (2009), vagy az épp a közelmúltban végbement macedón „színes forradalom” (2016–17).

A „színes forradalmak” általában spontán népi megmozdulásnak tűnnek, de valójában kiforrott módszertan alapján, nagyon is jól felkészített csoportok szervezik azokat.

Michael Anton, a Trump adminisztráció korábbi munkatársa a The American Mind című portálon írt a közelgő puccsról.

Mint írta, a katonaság egyes szereplői csendesen jelezték, hogy a csapatoknak nem szabad elnöki parancsot követniük. Számos volt tábornok – köztük Trump elnök első védelmi minisztere – ezt nyíltan ki is jelentették, nem csak utalgattak rá. A George Floyd halála miatt kirobbant országos zavargások miatt a honvédelmi miniszter maga mondta azt elnöknek, hogy ne használja a Felkelési Törvényt (Insurrection Act).

Anton szerint a nyár folyamán szándékosan kiszivárogtattak egy sztorit a sajtónak egy találkozóról, amelyen 100 demokrata kötődésű magas rangú személy, Trump-ellenes volt republikánusok és mások lemodellezték a 2020-as választások különböző eredményeit.

A kiszivárogtatott dokumentumban leírták, hogy ami a novemberi választásokat követi, az „utcai harc, nem pedig jogi csata” lesz.

Továbbá a nyáron két egykori katonai tisztségviselő, akik a Demokrata Párthoz tartoznak egy nyílt levélben arról értekeztek, hogy katonai egységeket kell bevetni Trump eltávolítása érdekében pontosan 12 óra 1 perckor 2021. január 21-én.

A Trump-elleni forradalomra két szervezet készül egyértelműen: a Protect the Results nevezetű, illetve a Transition Integrity Project. Mindkettő erősen Soros Györgyhöz köthető.

Protect the Results

Jelenleg mintegy 80 szervezetről tudni, akik csatlakoztak ehhez a koalícióhoz. A Project the Result (PR) az Indivisible és a Stand up America nevű szervezetek közös projektje. Mindkettő tagja annak a Democracy Alliance (DA) hálózatnak, amelyet harmadmagával Soros György alapított és a mai napig pénzel. A PR azt vizionálja Donald Trump egy korábbi nyilatkozata alapján, hogy az elnök csak abban az esetben fogja elfogadni a választási eredményt, ha győz. A koalíció szerint rémálom vár az Egyesült Államokra novemberben, ezért fel kell készülni a legrosszabbra. A DA évente 80 millió dolláros büdzsével dolgozik.

A DA már 2017-ben is támadta a választásokon győzedelmeskedő Trump-adminisztrációt, egy „ellenállási térképet” is közzétettek, amelyen Trump-ellenes csoportokat listáztak.

A Democracy Alliance-ben ráadásul olyan szervezetek vannak, amelyeket a tőzsdespekuláns alapítványa pénzel, vezetőik pedig nem félnek nyíltan beszélni terveikről.

„Sikerrel járunk-e majd? Pokolian fogunk harcolni azért, hogy sikerrel járjunk”,vélekedett a MoveOn vezérigazgatója, Rahna Epting.

A MoveOn 2018-ban 50 ezer, 2016-ban pedig közel 25 ezer dollárt kapott a Nyílt Társadalom Alapítványoktól (OSF).

„Ellenállásunk kulcsfontosságú a választások eredményének védelmében”, mondta a Color Of Change vezérigazgatója, Arisha Michelle.

A Color of Change 2018-ban 350 ezer dollárt kapott az OSF-től.

Transition Integrity Project

A Transition Integrity Project (TIP) alapítója nem más, mint Rosa Brooks, aki Soros György megbízható szövetségese. Brooks 2006-2007-ben tanácsadó (Special Counsel) volt a New York-i Open Society Institute-ban. Továbbá a a tőzsdespekuláns által pénzelt Human Rights Watch tanácsadójaként is dolgozott, illetve az amerikai Amnesty International igazgatósági tanácsában is megfordult. Jelenleg az Open Society Foundation US Programs tanácsadó testületében, a Nemzetbiztonsági Akció (National Security Action) tanácsadó testületében és a Harper's Magazine Foundation igazgatóságában dolgozik.

Brooks továbbá elkötelezett a Demokrata párt mellett, az Obama és a Clinton-adminisztrációban is dolgozott, többek között a Pentagonban, illetve a belügyminisztériumban (State Department). Ezen kívül a Soros által pénzelt New America nevű szervezetnél volt ösztöndíjas (senior fellow). A New America csak 2018-ban több mint 1,6 millió dollárt szerzett az OSF-től.

A nő egyértelműen Trump-ellenes. Már 2017-ban, néhány nappal azután, hogy elnök elfoglalta hivatalát a Foreign Policy című magazinban négy lehetséges módot vázolt fel Trump eltávolítására. Brooks már ekkor katonai puccsot, de legalábbis parancsmegtagadást emlegetett Trump eltávolítása érdekében.

Orosz kémfőnök: Washington „színes forradalmat” készít elő Moldovában

Igor Dodon hivatalban lévő moldovai elnök választási győzelme esetére az Egyesült Államok „színes forradalmat” készít elő a kelet-európai országban – állította Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója kedden kiadott közleményében.

Nariskin szerint az SZVR-ben „világosan látszik”, hogy az amerikaiak a fehérorosz és a kirgiz események nyomán „forradalmi forgatókönyvet” készítettek elő Moldova számára is, ahol november 1-jén tartják majd az elnökválasztás első fordulóját. Mint írta, az Egyesült Államoknak nem felel meg a jelenlegi államfő, aki „konstruktív kapcsolatokat” ápol a Független Államok Közösségének (FÁK) tagjaival, köztük Oroszországgal.

Az orosz kémfőnök állásfoglalásában azt hangoztatta, hogy az amerikai külügyminisztérium esélyesnek ítéli Dodont a győzelemre, ezért arra utasította chisinaui nagykövetségét, hogy jó előre az eredmény megsemmisítését követelő tömegtüntetések szervezésére hangolja rá az elnök újraválasztásának esetére. Nariskin szerint a Washingtonra igazodó média és a civil szervezetek máris megkezdték a hamis hírek terjesztését arról, hogy a hatalom hamisításra készül, az amerikai diplomaták pedig arról győzködik az erőszakszervezetek vezetőit, hogy ne gátolják a valószínű utcai megmozdulásokat, és azonnal álljanak át „a nép oldalára”.

Nariskin azzal vádolta meg Washingtont, hogy „habozás nélkül beavatkozik az Oroszország iránt baráti országok belügyeibe” az orosz határok mentén, és hogy már felkészítette a moldovai utazásra a „színes forradalmak” amerikai szakértőit.

A moldovai elnökválasztáson nyolc jelölt indul. A küzdelem a várakozások szerint a Moszkvára orientálódó, függetlenként induló Dodon és az európai irányultságú Maia Sandu volt miniszterelnök között fog eldőlni. Az iData közvélemény-kutató intézet októbet 6-i felmérése szerint a hivatalban lévő államfő a voksok 38,2, a 2016-os elnökválasztáson a második helyen végzett fő kihívója pedig a 29,7 százalékát kapta volna, ha akkor tartották volna meg az erőpróbát. Az iData arra az eredményre jutott, hogy a hónap elején az elméleti második fordulóban Dodonra 54,2, Sandura pedig a 45,8 százalék szavazott volna.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.