Az elemző az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában felidézte: Bugár Béla korábban a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke volt. Amikor onnan leváltották, akkor hozta létre a magyar-szlovák Híd-Most pártot.
Bugár Béla személye arra jó, hogy megossza a magyarok szavazóit – mutatott rá Farkas Örs, aki szerint a mostani választáson elért 3 százalékos eredménye inkább vereségnek számít.
Farkas Örs szerint a Felvidéken élő magyarok az MKP és a Híd-Most közötti ellentét miatt gyakran keresnek más alternatívát. Sokan szlovák pártra szavaznak, míg mások nem mennek el szavazni.
Az elemző úgy értékelt, a választás nyertese, Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje abban bízhat, hogy azok a szavazók, akik nem rá szavaztak az első fordulóban, nem vesznek részt a második fordulóban.
Farkas Örs kitért arra is, hogy Andrej Kiska jelenlegi köztársasági elnök többször találkozott Soros Györggyel, és Caputová „ezen a vonalon kíván továbbmenni”; a Soros György-féle európai egyesült államok vízióját próbálja követni.
Ezzel szemben az első fordulóban második helyen végzett Maros Sefcovics a nemzetállamú gondolkodás híve, nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a V4-es együttműködésre. Az e felfogások közötti ellenállás fogja meghatározni a következő két hetet – értékelt Farkas Örs.
Fölényesen nyerte az elnökválasztás első fordulóját a liberális Caputová
Fölényesen nyerte meg a szlovák elnökválasztás első fordulóját Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje, aki Maros Sefcoviccsal, a legerősebb kormánypárt, az Irány- Szociáldemokrácia (SMER-SD) párt jelöltjével került a második fordulóba – erősítették meg a Statisztikai Hivatal (SÚSR).
A vasárnap délben nyilvánosságra hozott hivatalos végeredmények szerint a voksolás első fordulójában Caputovának mind a nyolc szlovákiai megyében a szavazatok jelentős többségét sikerült megszereznie.
Az ötödik közvetlen szlovák államfőválasztás első körének véglegesített, hivatalos végeredményei szerint Zuzana Caputovára a szavazók 40,57 százaléka, a második helyen végzett Maros Sefcovicra pedig a választók 18,66 százaléka voksolt. A részvételi arány enyhén meghaladta az utolsó három ilyen voksolás átlagát, 48,74 százalékos volt. Az ország déli, magyarok lakta járásaiban a választási részvétel csaknem mindenütt alatta maradt az országos átlagnak.