Meghalt Stanley Donen Hollywood leghíresebb musicaljeinek, köztük az Ének az esőben című filmnek a rendezője és társrendezője, koreográfusa – közölte fia, Mark Donen.
A Kör – hamarosan bemutatják az Edda-musicalt
Idén ötvenéves a legendás zenekar.
Meghalt Stanley Donen Hollywood leghíresebb musicaljeinek, köztük az Ének az esőben című filmnek a rendezője és társrendezője, koreográfusa – közölte fia, Mark Donen.
94 éves korában New York-i otthonában szívrohamot kapott – tette hozzá fia.
Ő volt Hollywood aranykorának egyik utolsó képviselője, az 1940-50-es években olyan világsztárokkal dolgozott, mint Fred Astaire, Gene Kelly, Cary Grant, Audrey Hepburn, Gregory Peck.
Pályafutását táncosként kezdte a New York-i Broadwayn, ahol 1941-ben először szerepelt együtt színpadon Gene Kellyvel. Később együtt koreografálták és rendezték az Egy nap New Yorkban című zenés filmet, amelyet 1949-ben mutattak be a mozik Kellyvel és Frank Sinatrával a főszerepekben. A 25 éves Donannak ezt volt az első filmrendezése.
„Kelly volt a felelős a film összes táncmozdulatáért, én álltam a kamera mögött” – nyilatkozta egykoron.
Első önálló rendezése 1951-ben a Királyi esküvő volt Fred Astaire-rel a főszerepben. 1952-ben ezt követte az Ének az esőben Gene Kellvel, Debby Reynoldsszal és Donald O'Connorral.
1957-ben forgatta Audrey Hepburn és Fred Astaire főszereplésével a Mókás arcot.
Donant kilencszer jelölték Oscar-díjra, ám végül 1998-ben az Amerikai Filmakadémia életműdíját kapta meg.
2014-ben a velencei filmfesztivál is életműdíjjal tüntette ki.
Idén ötvenéves a legendás zenekar.
Oscar-díj esélyes a színésznő?
Páskándi esszégyűjteményt mutattak be a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Az amerikai kormány beperelte a zeneipar két meghatározó szereplőjét versenykorlátozó magatartás miatt.
Így változik a középiskolások jogosítványszerzése
Magyar Péter elérését ezért tekerhette fel a Facebook
Csodás hírrel jelentkezett a TV2 a Házasság első látásra szereplőiről: ekkor láthatjuk újra a képernyőn
Miklósa Erika szerint „összeomlott” a Magyar Péter rendezvényein fellépő Rost Andrea „művészeti reputációja” (VIDEÓ)
Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó
Megtalálták a hajóbaleset egy újabb áldozatának a holttestét + videó
Dárdai Pál csábító állásajánlatokat kapott, ezért mondott nemet
Hatvan éve történt a sporttörténelem legsúlyosabb stadionkatasztrófája
Verőcei tragédia: szigorú lépésre szánta el magát a BRFK
Egy csendes kisvárosban, szinte titokban nyílt meg Magyarország legújabb gyógyfürdője
Magyar Péter kampánycélokra lefoglalta a katasztrófavédelem mentőhajóját
Megrázó fotó került elő a verőcei hajóbaleset áldozatairól, amely nem sokkal a baleset előtt készült
Idén ötvenéves a legendás zenekar.
Oscar-díj esélyes a színésznő?
Páskándi esszégyűjteményt mutattak be a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Az amerikai kormány beperelte a zeneipar két meghatározó szereplőjét versenykorlátozó magatartás miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.