Meglátások és vívódások gyűjteménye

Idén Böszörményi Zoltán újabb verseskönyvvel jelentkezett, amelynek rendkívül provokatív címet adott: Soha véget nem érő szeretkezés. A címadó vers már tavalyelőtt megjelent az Irodalmi Jelen portálon, és 41 ezren voltak kíváncsiak a cím mögötti versre. Hogy miről szól tulajdonképpen a költemény, azt nem árulom el, de tessék csak nyugodtan bedőlni ennek a hatásvadász címnek, mert megéri.

Idézek pár sort Böszörményi ars poeticájából, azt hiszem, ez sokat elárul arról, mire számíthatunk, ha ezt a könyvet kézbe vesszük: „A vers nem a hamis képzelet, a vers az igazi. Meg lehet / tapogatni, rugdosni, szagolni, nézni, hálni lehet vele. / A vers nem az esztétika vetülete egy síkidomon, hanem / maga az esztétika, a mindig újraszülető forradalom.” Igen, ezekkel a versekkel ezeket mind el lehet művelni. Legkedvesebb soraim – a Szerelem Velencében című versből, amelyet Thomas Mann-nak ajánl a szerző, a Halál Velencében ellentéziseként, az életigenlés hitvallásaként – a borítón is csalogatják az értő olvasót: A szépség fáradhatatlan munkál Érosz / udvarában. A parton / legyen sétád derűs. / Vidd magaddal Tadziót, gondolj Phaidroszra, / kit Szókratész imádott. / Az írás is önkívület. Máglyák lángja. / Utánakap az ember, / hogy az irdatlan tüzet magába terelje. / Nevezzük ezt az egész világot feldúló, / önmagánál fogva és önmagában egyetlen / formájú örök létezőt / szerelemnek.”

Böszörményi Zoltán: Soha véget nem érő szeretkezés, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2019.