Puffoljuk ám, mint a fene

„Újra pénz veréséhez fogtunk, puffoljuk ám a W. M. & Co.-kat, mint a fene, hja, mi a menkőt tegyünk?” — írta barátjának San Franciscóból 1852-ben Wass Sámuel erdélyi gróf, aki társával, Molitor Ágostonnal amerikai aranydollárokat készített a pénzverdéjükben. A gróf még az 1848—49-es szabadságharc idején, küldetéssel utazott ki Amerikába. A világosi fegyverletétel híre New Yorkban érte, ezért kint maradt, és más magyarokkal együtt az aranyláz őt is Kaliforniába vonzotta, ahol fényes karriert futott be. Pénzverdéjük aranydollárjai ma világszerte ritka érméknek számítanak, ebből egy egész sorozatot küldött haza Magyarországra az önkényuralom idején, 1855-ben. Ezekből láthatunk egy kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum Kalifornia aranya — Magyar „aranyásók” a vadnyugaton nevű időszaki kiállításán.

A magyarok által alapított kaliforniai cég 48 órán belül vállalta az aranyásók által beadott nyersanyag feldolgozását és kifizetését Fotó: MTI/Mohai Balázs

Wass Sámuel gróf (1814–1879) életéből – akárcsak szinte mindegyik szabadságharcos társáéból – filmet lehetne forgatni: a forradalmi országgyűlés képviselője volt, majd diplomáciai szolgálatot teljesített Konstantinápolyban, ahonnan az orosz letartóztatás elől Londonba utazott. Ott Pulszky Ferenc megbízta, hogy utazzon Amerikába, és szerezzen fegyvereket a magyar honvédségnek.

A magyar forradalommal szinte egy időben tört ki a kaliforniai aranyláz, amelynek öt éve alatt – amíg a feltárást nem monopolizálták a nagyvállalatok – becslések szerint 370 tonna aranyat termeltek ki Kaliforniában.

A magyarok által alapított kaliforniai cég 48 órán belül vállalta az aranyásók által beadott nyersanyag feldolgozását és kifizetését
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Mivel a régió csak 1850-ben vált az Egyesült Államok tagállamává, nem nehéz elképzelni az ottani közállapotokat. Xantus János, aki később meglátogatta Wass Sámuel és Molitor Ágoston aranyfinomítóját, 1857-ben így jellemezte levelében az ottani embert próbáló világot: „Csaknem büntetlenül követtetnek el itt naponta öldöklések és rablások mindenütt, mint valami rendes dolgok és műtétek, s még csak álmodni sem lehet, mikor jövend normális helyzetbe a társaság.”

Ám a magyarokat kemény fából faragták: az 1848–49-es szabadságharc leverését követően a féltucatnyi magyar emigráns, zömmel volt honvédtiszt – széles körű természettudományos ismereteiknek és műszaki képzettségüknek köszönhetően – kiemelkedtek az egyszerű szerencsevadászok tömegéből.

Wass Sámuel gróf ugyanis 1851 őszén alapította meg társaival, Molitor Ágostonnal, Uznay Károllyal és Fornet Kornéllal a Wass, Molitor & Co. elnevezésű céget, amelyhez később Haraszthy Ágoston, a kaliforniai szőlészet és borászat későbbi atyja is csatlakozott. A vállalat a bányamérnöki feladatokon túl nemesfémolvasztást és -hitelesítést is vállalt.

Ebben az időben többtucatnyi nemesfém-finomító vállalat dolgozta fel és kezelte az aranyásók által a folyókból kimosott aranyrögöket és aranytartalmú homokot. A finomítás után ezeket aranyrudakba öntötték, és azzal fizették ki a beadókat.

Tehát nem volt könnyű piac, ám Wass és Molitor a legmodernebb technológiát alkalmazva negyvennyolc órán belül vállalta az aranyásók által beadott nyersarany feldolgozását és kifizetését – az Amerikai Egyesült Államok hivatalos finomítója ugyanezt a folyamatot nyolc nap alatt hajtotta végre. A számításuk bevált.

– Mivel az Egyesült Államok szövetségi pénzverdéje csak 1854-ben nyílt meg San Franciscóban, a kínzó készpénzhiányt főként a magáncégek által kibocsátott aranydollárok elégítették ki.

A Wass, Molitor & Co. 1852 és 1855 között négy címletben – 5, 10, 20 és 50 dollár – bocsátott ki aranypénzeket. A cégük bekerült Kalifornia öt legjobb hasonló vállalata közé – mondta Tóth Csaba régész, numizmatikus, a kiállítás kurátora.

Wass Sámuel hazafi volt, ezért 1855-ben egy egész pénzsorozatot küldött haza a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A múzeum által őrzött érméket a kiállítás megrendezése előtt elküldték a Numismatic Guaranty Corporation képviseletére, a világ legnagyobb független tartásfok-minősítő cége pedig elemezte és a tartásfokuk alapján rangsorolta a Wass-érméket az 1-től 70-ig terjedő értékskálájukon.

– Az ötven- és a tízdolláros érme ­63-as minősítést kapott, ami hatvan felett már state-nek, azaz verdefényes állapotúnak felel meg. Mivel ezek az érmék sohasem kerültek forgalomba, így nagyon jó minősítést kaptak. Az 50 dollárosunknál csupán egy szebb példány ismert a világon, míg a szintén 63-as besorolást kapott 10 dollárosnál nem tartanak nyilván jobb állapotú darabot.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A hazaküldött 65 dollár így ma már egy vagyont ér, a múzeum Éremtárának ritka kincsei közé tartoznak. Számításaink szerint, ha elárvereznénk őket, fél- vagy akár egymillió dolláros piaci áron is elkelnének az érmék – fejtette ki Tóth Csaba.

A kurátor szerint még egyáltalán nem kutatták azt, hogy a magyar emigránsok pontosan milyen tőkével és miképpen tudtak pár év alatt ilyen sikeres vállalkozást kiépíteni az akkori vadregényes Kaliforniában. Az ottani levéltári anyagok még rengeteg érdekességgel szolgálhatnak a magyar aranykeresők, sokkal inkább „aranygrófok” történetéhez.